bezár
 

film

2018. 02. 14.
Akik komolyan gondolják a forgatókönyvet
Köbli Norbert – Kollarik Tamás: Magyar forgatókönyvírók 1.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A forgatókönyvírás művészet vagy mesterség? Milyen a magyar forgatókönyvírók jelenlegi helyzete? Egyáltalán, kik írnak itthon filmeket és tévésorozatokat? Ezekre a kérdésekre adnak válaszokat Köbli Norbert és Kollarik Tamás könyve, a Magyar forgatókönyvírók 1. informatív és lebilincselő interjúi.

Forgatókönyvíróként én megszoktam, hogy – amikor nem én rendezem, és ez a többség – nagyon ritkán vesztegetik arra a szót, hogy na most akkor ezt ki írta. Nem is arra, hogy jó vagy rossz a forgatókönyv, hanem egyáltalán arra, hogy az adott filmet egyáltalán valaki írta” – ragadta meg Tasnádi István (Terápia, Aranyélet, Memo) a Magyar forgatókönyvírók 1. című interjúkötetben (239-240. oldal). „Ha a Kodály köröndről lesétálok az Oktogonig, senki nem ismer föl. Nem vagyok egy celeb. Másrészt, ha megállítok száz embert, hogy gyorsan mondjon három magyar rendezőt, akkor általában iskolától, életkortól függetlenül összehozzák az emberek. De senki nem fog tudni három magyar forgatókönyvírót felsorolni. A forgatókönyvíró, igazából bármilyen fontos a munkája, mindig is a film szürke eminenciása volt és marad” – nyilatkozta Fonyodói Tibor író (Tűzvonalban, Hacktion, Toldi, 115. oldal) ugyanitt. Habár a Köbli Norbert forgatókönyvíró és Kollarik Tamás, az NMHH Médiatanácsának tagja által szerkesztett kötet tizennyolc interjúja közül most csak kettőt ragadtam ki, ezek az idézetek jól reprezentálják a szerkesztők célkitűzését, valamint az összeállítás elkészültének okát.

A forgatókönyvet általában a hollywoodi stúdiórendszerhez vagy az amerikai tévésorozatokhoz párosítják az emberek. Magyarországon – mint azt a Magyar forgatókönyvírók 1. több interjújában is megfogalmazzák a kérdezők és az alanyok is – ezzel szemben a forgatókönyvíró sokáig fekete bárány volt a filmalkotók körében, hiszen ahogy Köbli Norbert nagyon hasznos, a kötetet záró történeti összefoglalójában is olvashatjuk, itthon még a rendszerváltás után is a rendező számított, számít a film abszolút szerzőjének. Igen érdekes megállapítása a Magyar forgatókönyvíróknak, ami nemcsak Köbli áttekintőjében, de a hatvanas-hetvenes években dolgozó dramaturgok és írók (Bereményi Géza, Kóródy Ildikó, Fábry Sándor, Nógrádi Gábor) beszámolóiban is megjelenik, hogy a rendező kultusza nem is annyira a hatvanas évek modernizmusának szerzői elméletéből, hanem az ötvenes évek szocreál filmgyártási gyakorlatából fakad. Hiszen a Rákosi-rendszerben írók és dramaturgok a Párt irányelvei szerint alkották meg a könyveket, melyeket betűről betűre le kellett forgatnia a rendezőnek. Így, mivel a forgatókönyv készen volt, az átment a szigorú ellenőrzéseken, a kész filmben látottakért a felelősség a rendezőt terhelte. Éppen emiatt nem volt annyira markáns a váltás a rendezőközpontú szerzői elmélet adaptálásakor, a magyar újhullám idején. Ugyanakkor Jancsó Miklós, Szabó István és társaik szembefordultak az ötvenes évek sematizmusával, így az erős forgatókönyvalapú filmgyártással is. „A magyar rendezők a részletes irodalmi forgatókönyv elvetésével nemcsak a papa mozija, hanem a sematizmus, a cenzúra, a központi pártirányítás ellen is lázadtak” – írja Köbli Norbert (292. oldal).

A könyv borítója

Ez persze nem jelenti azt, hogy teljes mértékben eltűnt volna a forgatókönyv a magyar filmművészet aranykorában. Egyfelől a nagy öregek mint Fábri Zoltán továbbra is az erős szkriptben hittek. Másfelől sokak mellett a hetvenes évek második felétől maga Szabó István is visszatért a klasszikusabb történetmeséléshez (Bizalom, Mephisto, Édes Emma, drága Böbe – a Mephistót Dobai Péterrel, az Édes Emmát Vészits Andreával, a kötet két interjúalanyával írta Szabó). Harmadfelől a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján igény mutatkozott a forgatókönyvírás tanítására, a Magyar forgatókönyvírók veteránjai is beszámolnak arról, hogy Kardos István, Nemeskürty István vagy Szász Péter tanítottak, illetve indítottak írókurzusokat, valamint Várkonyi Zoltán a Színház- és Filmművészeti Főiskola akkori rektora 1979-ben újra bevezette a dramaturgképzést.

A nyolcvanas évektől kezdve tehát lassan erősödött az igény a hozzáértő szkriptíró szakemberek képzésére. Köbli Norbert és Kollarik Tamás interjúkötete azért is fontos és hiánypótló mű, mert egyrészt az interjúkon keresztül kiderül, minek is kell az a bizonyos forgatókönyv, másrészt megismerteti a közönséget a többnyire homályba burkolt alkotókkal. Hiszen a forgatókönyv íróját általában még a nagy hollywoodi produkciók esetében sem ismerjük, de a tévésorozatoknál is inkább a creatort, az ötletgazdát szokás kiemelni. Pedig mint az interjúk mindegyikében elhangzik, a forgatókönyv nélkül nincs film, illetve jó forgatókönyvből készülhet rossz film, de rossz forgatókönyvből még nem nagyon csináltak jó filmet.

Az interjúalanyok többsége szerint persze ez még nem teszi művészetté a forgatókönyvírást. Sőt, nem is egy kész, lezárt valami a szkript, a végtelenségig lehetne alakítani, formálni azt. De a végeredmény, a fő cél a film. Nagyon sokan élnek zenei hasonlattal az interjúalanyok közül: a forgatókönyv a kotta, a rendező a karmester, a film pedig az előadott zenei mű. Sokan így inkább alkalmazott művészetként vagy mesterségként jellemzik a forgatókönyvírást (ezt az álláspontot képviseli sok mai profi író: Divinyi Réka, Hegedűs Bálint, Lovas Balázs, Tasnádi István), viszont vannak olyanok (mint Czető Bernát László, Dobai Péter, Nógrádi Gábor vagy Vámos Miklós), akik felvetik a lehetőségét, hogy mint Ingmar Bergman vagy Pier Paolo Pasolini, mások is alkothatnak irodalmi értékű forgatókönyveket.

Emellett a Magyar forgatókönyvírók kötetből az is kiderülhet az olvasó számára, hogy mi is az a forgatókönyv. A szakmában dolgozó interjúalanyoknál pedig nincs is hitelesebb forrás ennek definiálására. Persze ehhez kellettek a jó, gondolatébresztő kérdések is. Ezek összeállításában az interjúkat készítő újságírók, Csákvári Géza, Kovács M. András és Vincze Zsuzsanna is segédkeztek. Az olvasónak elsőre kicsit sablonosnak és merevnek tűnhet a mindenki számára feltett kérdéssor, és néhány alkalommal feleslegesnek hat egy-egy kérdés, mivel egy korábbi felvetés miatt már megválaszolta azt a megkérdezett. Azonban összességében nagyon is működik a kérdéssor, mert minden alanyt más-más téma, felvetés ihleti meg, így mindegyik kérdésre garantáltan kapunk részletes, kimerítő választ. Ugyanakkor szerencsére nemcsak mechanikus kérdezésről van szó, hanem látszik, hogy egy-egy izgalmasabb fejtegetés után megfogalmazódtak új, a sablonon kívüli kérdések is a riporterek részéről. Ezek színesítik, lazítják, életszerűbbé teszik az interjúkat.

Szabó István: Mephisto (1981)

Szabó István: Mephisto (forrás: mafab.hu)

És a kérdéssor összeállítása a téma, a tartalom szempontjából is remek. Ugyanis a Magyar forgatókönyvírók 1. nemcsak anekdotagyűjtemény, hanem komoly szakmai anyag is abból a szempontból, hogy egyszerre nyújt történeti áttekintést és elméleti alapozást is. Sajnos érthető okokból kifolyólag a magyar tömegfilm aranykorából, a harmincas-negyvenes évek filmjeiből már nem lehetett megkérdezni senkit (azért jegyezzük meg Nóti Károly, Hunyady Sándor és Zilahy Lajos neveit, akiknek a Hyppolit a lakájt, a Lovagias ügyet és a Halálos tavaszt köszönhetjük). Azonban rendkívül fontos, hogy Köbli Norbert és Kollarik Tamás törekedtek arra, hogy ne csak a jelen, de a közelmúlt alkotói is megszólaljanak. Nagyon hasznos Nógrádi Gábor (Gyerekrablás a Palánk utcában, Sose halunk meg), a többek között Mészáros Márta filmjeiben dolgozó Kóródy Ildikó, a regényíróként és rendezőként is tevékenykedő Bereményi Géza (A tanítványok, Eldorádó) megszólaltatása, de érdekes felfedezése lehet az olvasónak az is, hogy a manapság humoristaként ismert Fábry Sándor (Vámmentes házasság, Könnyű testi sértés) és a szintén a tévéből vagy íróként ismerős Vámos Miklós (Boldog születésnapot, Marilyn!, Szamba, Gondolj rám!) is a szakmában dolgoztak, illetve szemtanúi voltak a puhadiktatúra alatt a magyar forgatókönyvírás fejlődésének.

Emellett mind a kérdésekben, mind az interjúalanyok kiválasztásában törekedtek arra a kötet szerkesztői, hogy a forgatókönyvírói szakma különböző területeiről válogassanak össze szakembereket, művészeket. Így megjelennek a nagyjátékfilmekkel foglalkozók mellett a tévésorozatok készítői, legyen bár szó a Szomszédokról, a Família Kft-ről, a Barátok köztről (Czető Bernát László, Szurdi Miklós, Hegedűs Bálint) vagy a Tűzvonalbanról, a Hacktionről, a Terápiáról és az Aranyéletről (Fonyódi Tibor, Szélesi Sándor, Tasnádi István). És mellettük megjelennek olyanok is, akik a fejlesztésben (is) tevékenykedtek a rendszerváltás előtt dramaturgként (például Schulze Éva), a rendszerváltás után, például a Magyar Nemzeti Filmalap Döntőbizottságában tanácsadóként, fejlesztőként (Divinyi Réka, Hegedűs Bálint). Ezért nemcsak történeti, de elméleti szempontból is igen színesre, tartalmasra sikeredett Köbli Norbert és Kollarik Tamás kötete.

Ha a forgatókönyvírás elméletére tekintünk, akkor abban szinte minden megkérdezett egyetért, hogy mint szakma vagy alkalmazott művészet, a szkriptírás tanítható. Jóllehet, sokak szerint ahhoz, hogy valaki profi szinten űzze ezt a tevékenységet, nagyon fontos a tehetség és a kitartás is, minthogy az írói tehetségen lehet csiszolni, azt lehet fejleszteni, míg pusztán a szabályok bemagolása által senki sem válhat jó íróvá. Ugyanakkor, mint a legtöbb alkotó kitér rá, ez egy rendkívül kíméletlen és nagy türelmet kívánó szakma, minthogy a forgatókönyvírás csapatmunka, több ember együttműködéséből, sokszor ellentétes véleményéből alakul ki az elmesélni kíván történet rengeteg átírás és esetleges elutasítás árán. Átírás nélkül ugyanis nincs forgatókönyv. Mintegy a fiatal, legújabb, feltörekvő írói generáció megnyugtatására állítják a megkérdezettek, hogy még sok év után, profi szinten sem az első változat a végleges változat, mivel egy hosszú, bonyolult, sok ütköző motivációból és szereplőből álló történet a forgatókönyv, illetve a film és tévésorozat. Ezt pedig elsőre nem fogja átlátni még maga az író sem, főleg, ha egyedül ír.

Éppen emiatt kell elsajátítani a forgatókönyv struktúráját, ebben a veteránok (Vészits Andrea, Búss Gábor Olivér) és a mai fiatalabb alkotók (Divinyi Réka, Tasnádi István) is egyetértenek. Az alkotók, bár azt állítják, hogy nem szabad túlságosan az elméletre sem támaszkodni, de sokuk felhozza Egri Lajos Hollywoodban is elismert alapművét, A drámaírás művészetét, valamint a nálunk is elérhető Syd Field és Robert McKee könyveit (Forgatókönyv, Story) példaként, melyekből elsajátíthatók a szakma alapjai. Azonban abban mind egyetértenek a megkérdezettek, hogy a legjobb tanítómester maga a gyakorlat, tehát az elmélet olvasása után vagy kurzusok látogatása helyett nagyon sokat kell írni, majd átírni. Mert a forgatókönyv lényege nem is annyira az írás, hanem a fejlesztés, és emiatt érdemes ismerni az alapstruktúrát, melyre mindenki hivatkozik. „Masszív alap, azaz erős, átgondolt, sokszor újraírt, több szempontból betámadott és megvédett alapanyag az, ami igazán fontos. Nagy esélyt ad arra, hogy készülhessen egy jó film” – állítja Tasnádi István (237. oldal).

A forgatókönyvírás története és elmélete mellett érdekes és provokatív részei az interjúknak a filmtámogatási rendszerek. Izgalmas viták és burkolt rendszerkritikák pattannak ki a kádári kultúrpolitika, a rendszerváltás utáni húsz évet meghatározó Magyar Mozgókép Közalapítvány és a 2010-es években létrejött Magyar Nemzeti Filmalap összevetéséből, természetesen a jelenlegi filmgyártást meghatározó MNF szerepvállalására utalva. Az alkotók döntő többsége úgy ítéli meg, hogy jelenleg jó helyzetben vannak a magyar forgatókönyvírók, virágzik a szakma. Jóllehet, például Fonyódi Tibor és Vámos Miklós is megfogalmazza, hogy sokkal több potenciál lenne a magyar filmben (Fonyódi a valódi történelmi filmeket hiányolja, Vámos pedig a kelet-európai régió szorosabb együttműködésére buzdít). Érthető, hogy Divinyi Réka egykori, Hegedűs Bálint jelenlegi filmalapos fejlesztő egyértelműen pozitívan nyilatkoznak a MNF-ról. Divinyi Réka szerint ha egyablakos rendszerről is van szó, ez sokkal átláthatóbb és kiszámíthatóbb, mint az MMKA volt, melyben nem lehetett tudni, miért utasítottak vagy fogadtak el forgatókönyveket.

És nagyon érdekes, hogy a Magyar forgatókönyvírók 1.-ben az interjúalanyok összehasonlítása alapján úgy tűnik, hogy a rendszerváltás előtti cenzúra nem szűnt meg, csak átalakult. Azokra a kérdésekre, hogy cenzúrázzák-e magukat az alkotók, vagy éreznek-e megfelelési kényszert a pénzosztó szervezet felé, többen igennel feleltek. A megkérdezettek közül sokan kiemelték, hogy egy játékfilmben vagy sorozatban sok pénz áll, ezért már csak a költségvetési korlátok miatt is meg kell gondolni, hogy nagyszabású, tömegjelenetekkel teli történelmi filmet vagy kamaradrámát (a két véglet) készítsenek. És az is világos, hogy bár a Magyar Nemzeti Filmalap javaslatokat tesz, senkire nem fog rákényszeríteni semmit, de például Fonyódi Tibor szerint, ha valaki azt akarja, hogy megvalósuljon a filmje, érdemes elfogadni a pénzosztó szervezet javaslatait és feltételeit (erre lehet példa Pálfi György meghiúsult Toldija).

Szász Attila - Köbli Norbert: Örök tél

Szász Attila-Köbli Norbert: Örök tél (forrás: oroktel.hu)

Az viszont kétségtelen, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap pozitív törekvései közé tartozik a forgatókönyv fontosságának hangsúlyozása, mely Köbli Norbert és Kollarik Tamás könyvének is alapállítása, a szerkesztők ezért is küzdenek a szakma jobb elismertségéért, a forgatókönyvírók megbecsüléséért és népszerűsítéséért. Ezt a céljukat a Magyar forgatókönyvírók 1. tartalmas, izgalmas, lebilincselő és szakmailag is roppantmód hasznos interjúkötetével el fogják érni. A kötetnek csak kisebb, formai jellegű hibái vannak. Egyfelől a könyv kisebb betűmérete nem annyira olvasóbarát, jóllehet, valószínűleg nyomdai-pénzügyi okok állnak ennek hátterében. Emellett, bár Köbli Norbert és Kollarik Tamás történeti összefoglalója után olvashatunk egy rövid bibliográfiát, azonban érdemes lett volna összeszedni pár kapcsolódó magyar és idegen nyelvű irodalmat forgatókönyvírás és drámaírás témában. És az is hasznos lett volna az olvasó számára, ha nemcsak az interjúk elején, hanem esetleg külön mellékletben, összesítve látjuk az alkotókat, valamint filmográfiájukat, egyéb, irodalmi műveiket (mivel sokan tevékenykednek szépíróként is). Illetve nyilván hiányolhatja az olvasó a mai magyar film legsikeresebb forgatókönyvíróját (A vizsga, A berni követ, Félvilág, Örök tél), Köbli Norbertet a megkérdezettek közül, de a hóhér nem vállalta, hogy akasszák, vagyis a kötet szerkesztőjeként nyilván nem vette volna ki magát jól, ha ő is interjúalanyként szerepel.

Ám ezek a kisebb gondok a lényeget, magukat az alkotókat és érdekes fejtegetéseik értékét nem érintik. Így a Magyar forgatókönyvírók 1. bátran ajánlható nemcsak a forgatókönyvírókat alig ismerő nézőknek, hanem a szakmával ismerkedőknek, valamint filmtörténészeknek is. A kötetnek elvileg lesz folytatása, illetve a Magyar Művészeti Akadémia tervezi, hogy más művészeti ágak (például iparművészet) mellett a filmszakma egyéb területeit (például a producerek világát) is feltérképezik interjúk formájában, a Magyar animációs alkotók 1. pedig már készül is.

 

Kapcsolódó anyagok:

Büntetlenül nem lehet mindenkin átgázolni – Félvilág kritika

Felejtésre vágyva – Memo kritika

Próbáljon nem álmodni – Örök tél kritika

Valóban eljön az aranykor? – Aranyélet második évad

A pszichoterápia Columbója – Terápia második évad

 

A cikkben szereplő képek a Vertigo Media és az Örök tél hivatalos weboldaláról, valamint a Magyar Filmadatbázisból származnak.  A videók a Magyar Nemzeti Filmarchívum YouTube- és Vimeo-csatornáiról lettek beágyazva. A könyv borítója a recenzió alapjául szolgáló sajtópéldány szkennelt változata.

 

Köbli Norbert – Kollarik Tamás (szerk.): Magyar forgatókönyvírók 1. Budapest: Documenta Artis 1. 2017. 299 oldal.

Kiadja a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete.

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés