bezár
 

art&design

2011. 09. 09.
Kaján Imre a zalai múzeumok új vezetője
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több nagyszabású projekt, például egy népvándorlás kori és egy római kori élménypark kialakítása, valamint a Göcseji Múzeum új épületbe költöztetésének előkészítése is szerepel Kaján Imre, a zalai múzeumok új igazgatójának tervei között.
Kaján Imrét, a Budapesti Közlekedési Múzeum volt főigazgató-helyettesét októbertől 10-től öt évre nevezte ki a Zala megyei múzeumok igazgatóságának vezetőjévé és a Göcseji Múzeum igazgatójává kedden a Zala Megyei Közgyűlés. Az új vezető kinevezésére azért volt szükség, mert a korábbi igazgató, Vándor László 2011 februárjában nyugdíjba vonult, azóta megbízott igazgatóként Kostyál László művészettörténész irányította a megyei múzeumi szervezetet.

Kaján Imre az MTI-nek elmondta, hogy mérnökként került a "muzeológiába", de - mint fogalmazott - műszaki végzettségét maximálisan tudja hasznosítani ezen a területen is, hiszen a történeti kutatások során együtt dolgozik a történész és a mérnök. A műszaki végzettségű szakemberre azért van szükség, mert egy történész el tudja olvasni a leírásokat, "de nem érti meg, hogy mi benne műszaki alternatíva" - mutatott rá Kaján Imre.

Zalai kötődéséről elmondta, hogy Zalaváron 1998-ban kezdett el dolgozni, 2000-ben megrendezte a Kis-Balaton Ház kiállítást. Álláspontja szerint a Zalavár-Várszigeten megkezdett munkát folytatni kell. A látogatottság ugyan folyamatosan nő, de "ami ott van most, az nagyon kevés ahhoz képest, amennyi lehetne" - hangsúlyozta Kaján Imre.

Mint rámutatott, ugyancsak nagy lehetőségek vannak Fenékpusztán is. Ezen a területen található a Festetics Kiskastély, a volt hajóépítő műhely, a földfelszín a római castrum romjait rejti. Zalaváron népvándorlás kori, míg Fenékpusztán római kori élményparkot lehetne kialakítani, ami egyben a gyerekek oktatását is szolgálná - tette hozzá.

Az igazgató távlati tervei között szerepel a Göcseji Múzeum új épületbe költöztetése. Felidézte, hogy a műemlék épületet 1869-ben emelték, kezdetben takarékpénztár volt, majd 1889-90-ben emeletes bérházzá alakították át. A jelenlegi múzeumépületnek gyönyörű terei vannak, de múzeumnak nem alkalmas, "lehet toldozgatni, de ettől még nem lesz jó múzeum".

Úgy vélte, a kiállításoknak új helyszínt kell keresni, mert a látogatók látványos, érdekes, "mozgó, forgó" kiállítótereket várnak el, ahol az interaktivitás, a gyors változtathatóság is megoldható.

Jelenleg "ha nem hozzák el a vitrineket is", a zalaegerszegi múzeum nem tudja fogadni a nagy kiállításokat, így például a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti anyagát sem - fejtette ki az igazgató, hozzáfűzve, hogy az uniós pályáztatási rendszer miatt a megvalósítással valószínűleg 2013-ig még várni kell, de a tervek készítését már most el kell kezdeni.

Kaján Imre 1978-ban szerezte meg építészmérnöki oklevelét, 1978 őszén a Magyar Nemzeti Galériában kezdett el dolgozni. Feladata volt az 1485-95 között készült gótikus szárnyas oltárok tervezési módszereinek kutatása, rekonstruálása.

1980-2007-ig a mérnöki tudományokkal is foglalkozó Duna Múzeum (Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum) történeti képgyűjteményének volt a vezetője, majd 89-től a múzeum igazgatója.

2007-től Budapesten, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgató-helyetteseként, majd munkatársaként dolgozott.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive
Lábjegyzetek a kortárs autódesignhoz
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása
art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Más művészeti ágakról

Margó fesztivál, 2019 – Ők is boldogan éltek? A férfiváltozat
irodalom

Történelemleckék és egyéb történetek Történelemleckék és egyéb történetek
Margó 2019 – Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve, Nádas Péter: Leni sír, Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak és Kukorelly Endre: CéCéCéPé
irodalom

Mosoly, sellők és sorok Mosoly, sellők és sorok
Margó 2019 – Umami, Darvasi László, André Aciman
Beszámoló a 16. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés