bezár
 

art&design

2020. 11. 12.
Online kortárs árverés a Virág Judit Galériában
Az ok a járványügyi intézkedések szigorítása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Online kortárs árverés a Virág Judit Galériában A szombat esti árverésen a galéria honlapján történő regisztráció útján lehet részt venni és licitálni - közölte a Virág Judit Galéria az MTI-vel.

A háború utáni és kortárs magyar alkotásokat felvonultató aukción egyebek mellett Reigl Judit, Fajó Imre, Lakner László és Sarkadi Péter alkotásaira licitálhatnak az érdeklődők.

Reigl Judit, az egyik legsikeresebb magyar származású kortárs művész idén nyáron hunyt el Franciaországban. Az aukción 15 millió forintos kikiáltási árról induló, Gomolygás, Csavarás, Oszlop, Fény című alkotásának párdarabjai a Centre Pompidouban és a Musée d'Art Modern de la Ville de Paris-ban találhatóak.

Lakner László 1969-es önálló kiállításának központi darabjai közé tartozott a Rózsák (1969) című, huszonöt darabból álló festménysorozata. Az aukción a rózsasorozat négy képtáblából álló változatára lehet licitálni 12 millió forintos kikiáltási árról indulva. Sarkadi Péter Ars Poetica, "Jaj cica..." című képének kikiáltási ára pedig 3 millió forint.     

Ezek mellett elárverezik Keserü Ilona, Konkoly Gyula, Fajó János és Nádler István műveit is.

 

Fotó: viragjuditgaleria.hu

 Reigl Judit: Gomolygás, Csavarás, Oszlop, Fém, 1984, részlet

 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Minden egy Excel-táblázattal indult Minden egy Excel-táblázattal indult
Interjú Puklus Péter fotográfussal képzőművészetről, nemzetközi kapcsolatépítésről, a szabad alkotás lehetőségeiről és jövőbeli tervekről
art&design

Töredékes testek Töredékes testek
A MORPH csoport kiállítása: Máté Zsófi megnyitó beszéde
art&design

Nők a döntéseik fogságában? Nők a döntéseik fogságában?
Gáspár Annamária „Do you have a choice?” című kiállításáról
art&design

Andy Warhol utolsó szerelme Andy Warhol utolsó szerelme
A magyar performansz története 1966–2018 (4): Nyugati magyar performansz: Magyar Műhely (1972–95), SQUAT Színház (1976–91)

Más művészeti ágakról

irodalom

Valami bűzlik Erdélyben, hátha másoknak is tetszeni fog Valami bűzlik Erdélyben, hátha másoknak is tetszeni fog
André Ferenc – Horváth Benji (szerk.): Címtelen föld. Fiatal erdélyi metamodern líra, Erdélyi Hiradó Kiadó – FISZ, 2020
Barátság a négy fal között – POKET-Amigos kötetbemutató
Interjú Pohárnok Gergellyel külföldi munkákról, az operatőri pálya sikereiről és – egyebek mellett – a Taxidermia izgalmas utóéletéről
irodalom

„A fonat lesz az, amit én regénynek képzelek” „A fonat lesz az, amit én regénynek képzelek”
Beszélgetés Tompa Andreával a Költő a nappaliban eseményén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés