bezár
 

art&design

2021. 01. 08.
KissPál Szabolcs Vér/tanú dokumentum-hangjátéka a Tilos Rádióban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
KissPál Szabolcs Vér/tanú dokumentum-hangjátéka a Tilos Rádióban KissPál Szabolcs „Vér/tanú” című dokumentum-hangjátéka lesz hallható január 10-én a Tilos Rádióban. A hangjáték a Blinken OSA Archívum „Aratástól aratásig – magyar kálvária, 1918–1919” című kiállítása keretében készült Erhardt Miklós, Erlich Gábor, Jeneses Ádám, Melykó Richárd és Őri Eszter közreműködésével.

A száz évvel ezelőtt történtek a mai napig éles, indulatokkal fűtött vitákhoz vezetnek: milyen történéseket tartunk az 1910-es és 1920-as évek fordulójának időszakából nemzeti tragédiának? Kiket tekintünk a kollektív emlékezet számára mementóként kiemelendő áldozatnak? Kiknek a vére folyt úgymond a nemzet testén ejtett sebből? KissPál Szabolcs dokumentum-hangjátéka egyrészt a korszak kisembereinek történetén – a vörös- és fehérterror zsidó származású áldozatainak mikrotörténetein – keresztül, másrészt a nagy nemzeti elbeszélés – az 1934-ben felavatott, 1945-ben ledöntött, majd 2019-ben rekonstruált Nemzeti Vértanúk Emlékművének történetének – tükrében vizsgálja ezt a kérdést.

A korabeli levéltári dokumentumokból (rendőrségi tanúságtételekből és iratokból, bizottsági és tanácsi jegyzőkönyvekből), rádiós és televíziós hangfelvételekből alkotott, zenei betétekkel átszőtt dramaturgizált szövegfolyam egyszerre mutatja be az elmúlt száz év nyilvánosság előtt folyó ideológiai-politikai csatározásait és az elhallgatott, elfeledett egyéni sorseseményeket. A történeti montázs a közösség és egyén, a kisebbség és a többség viszonyának történeti változásait mutatja be: Hogyan viszonyult a zsidó hitközség a mindenkori – és folyamatosan változó – hatalomhoz? Milyen atrocitások érték a zsidókat a vörös- és a fehérterror idején? Hogyan lehet (vagy lehetséges-e egyáltalán) szavakba önteni egy anya és gyermeke megpróbáltatásait? Tudunk-e történeti korszaktól, ideológiai irányultságtól és politikai agendától független konszenzusra jutni, ha a „nemzet vértanúiról” van szó?

1934 márciusában „ünnepi keretek között”, a kormányzó jelenlétében és számos notabilitás részvételével avatták fel az „1918–19. év martyrjainak emlékművét” a Vértanúk terén. A korabeli újságbeszámolók szerint az ünnepséget katolikus, református, evangélikus, unitárius és izraelita istentiszteletek vezették be. 1945 szeptemberében aztán a Fővárosi Közmunkák Tanácsa döntésének értelmében, az összes parlamenti párt egyetértésével döntötték le az akkor már Ságvári Endre térnek nevezett köztéren „éktelenkedő Ellenforradalmár-emlékművet, amely az új, demokratikus Magyarország mártírjainak megcsúfolása volt”. 2019-ben, az őszirózsás forradalom 101. évfordulóján aztán még efféle – látszólagos – egyetértés sem övezte a hányattatott sorsú emlékmű újrafelállítását. KissPál Szabolcs dokumentum-hangjátéka ezt a mai napig folyó történetet helyezi diszkurzív keretbe: nem ítélkezve, hanem a történések mélyére ásva mutatja be, hogy „nemzeti vértanúink” hús-vér emberek, és nem az ideológiai és politikai csatározások közepette listázható, emlékművekre felvéshető nevek voltak csupán.

A hangfelvétel január 10-én 12:30–13:30 között lesz hallható a Tilos Rádió FM 90,3 MHz-en. 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

art&design

Kölcsönös kontamináció Kölcsönös kontamináció
Áfra János – Szegedi-Varga Zsuzsa: „Termékeny félreértés / Productive Misreadings”
art&design

Karanténba zárt vizuális napló Karanténba zárt vizuális napló
Birtalan Zsolt 40 nap (Karantén napló) kiállításáról
art&design

Ördögavatás Ördögavatás
Humán holtterek körbejárása a Pécsi Galériában
art&design

Minden egy Excel-táblázattal indult Minden egy Excel-táblázattal indult
Interjú Puklus Péter fotográfussal képzőművészetről, nemzetközi kapcsolatépítésről, a szabad alkotás lehetőségeiről és jövőbeli tervekről

Más művészeti ágakról

avagy tudósítás az interpretáció és az improvizáció határvidékérő
...traumák sem ártanak, ha alanyiságot szeretnénk...
irodalom

Hol van az út Esterházy Péterhez? Hol van az út Esterházy Péterhez?
Péczely Dórával és L. Varga Péterrel beszélgettünk
irodalom

Zárt perspektívák Zárt perspektívák
Magvető Kiadó, 2020


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés