A következtetésemet már most összefoglalom: az a javaslatom, hogy a folyóiratok támogatottságát objektív szakmai körülményektől is tegyük függővé, így el tudnánk kerülni a jövőben a kurátorok múltban kitapintható személyes és ideológiai bosszúját, valamint az önző érdekérvényesítését. Ilyen objektív mérce lehet például az Magyar Tudományos Művek Tárában található idézettségindex. Tehát semmiképp se lehessen megtagadni régóta működő, közösséget már teremtett lapoktól a támogatást, ha látszik a beágyazottságuk a honi tudományos, irodalmi életben. Ugyanígy a könyvkiadásban se ne lehessen megtagadni ellenőrizhető színvonalon publikáló, recenziókkal figyelemmel kísért szerzők könyveinek kiadásától a támogatást.

Dr. Falusi Márton azért gondolta, hogy van mondanivalóm ennek kapcsán, mert ismerőseitől hallotta, hogy kritikával illettem az orgánumot, és tudja, hogy ismerem, mivel küldik a példányaikat.

Aranyeső és önfeláldozás

Az elmúlt években úgy alakult, hogy azok az emberek, akik az ország irodalomra szánható pénzeiről döntöttek (NKA, MMA, PKÜ, KMTG), több esetben saját maguknak új folyóiratot alapítottak, egyeseket túltámogattak, míg a meglévő lapoktól megvonták a támogatást, vagy radikálisan lecsökkentették azt. Ebbe a körbe tartozik a Magyar Művészet is, mely az MMA saját lapjaként finoman szólva sosem küzdött anyagi nehézségekkel, de öröm az ürömben, hogy „legalább” nem az NKA civilek számára szánt forrásaiból működött. Utóbbira a leginkább feltűnő példa az, hogy a Magyar Írószövetség 2017-ben létrehozta az Olvasat című online lapját, melybe évente rendszeresen folytak a Magyar Írószövetség elnökét is tartalmazó NKA-kuratóriumtól a milliók, míg mondjuk az évtizedek óta létező, civil szerveződésű, szintén online prae.hu vagy a kulter.hu általában nem kapott támogatást.

A Magyar Művészetet kiadó MMA szintén rendelkezett kurátorokkal az NKA-ban, akik elnézték azt a folyamatot, hogy sokszor, vagy egyáltalán nem kapnak támogatást a már meglévő lapok 2000 (így meg is szűnt), a MŰÚT, a Prae, az Új Forrás, az ExSymposion, és sorolhatnám – volt, amelyik lap egy idő után már nem pályázott, mert az csak azzal járt, hogy befizették a semmire a nevezési díjat, amit aztán vissza sem kaptak. Önfeláldozó módon családi kasszák ürültek így ki, ha szerzők írtak, rengetegszer ingyen tették ezt, ahogy a szerkesztők is ingyen dolgoztak, sőt, sokszor maguk fizettek, hogy dolgozhassanak.

Így tehát a saját lapjaikat támogató kurátorok elbizonytalanítottak vagy megszüntettek irodalmi lapokat, melyek közönsége a bizonytalanság miatt szétzilálódott, a pénzzel dúsan kitömött szerkesztők szolidaritásukról nem tettek tanúbizonyságot.

Azok a lapok, melyek megszűntek vagy a megszűnés szélére jutottak, illetve évi négy helyett egy vagy két szám megjelenését tudták csak megoldani, sokszor sokkal magasabb színvonalúak voltak, mint a Magyar Művészet vagy a kurátorok által közpénzből működtetett saját lapja. Ezt mérni lehet, igen: a Magyar Tudományos Művek Tára alkalmas erre.

Ha a leginkább beszédes idézettségi indexet nézzük, az az Olvasat esetében 0, azaz nulla, a Magyar Művészetnél 87, a Prae irodalmi és művészetelméleti folyóiratnál 248, a MŰÚT című lapnál pedig 443 ez a szám. Azaz a teljes történetük során hozzávetőlegesen 100-100 millió forint közpénzből működtetetett Prae és Műút – az online felületek nélkül(!) – a tudományos életben külön-külön is sokkal fontosabb szerepet játszik, mint az MMA sokkal rövidebb idő alatt mintegy öt-hatmilliárd forintot (ténylegesen mennyit is?) felemésztő folyóirata.

A tanácsom tehát a Magyar Művészet főszerkesztője számára szívem szerint az lenne, hogy tekerje vissza az idő kerekét, és az általuk elköltött pénznek mondjuk a felét a már meglévő, de a részben saját szervezetük kurátorai által is kisemmizett lapoknak adja, elégedjen meg a másik felével. Ez esetben az ő lapja ugyanolyan színvonalú maradna, a magyar irodalom fórumai és közösségei sokkal jobban tudnának működni.

Nem elvárható ugyanis, hogy a kacsalábon forgó várban ülők lapjaira a kisemmizettek figyelme ráirányuljon. Fel kell tenni a kérdést, és ki-ki vérmérséklete szerint fogja megválaszolni:

vajon miért számíthatnak a megalázottak figyelmére, együttérzésére azok, akik maguk az aranyeső mellől nem mutattak együttérzést, ennek legalábbis írásos nyoma nem maradt fenn, akik esetleg nem is „ereszkedtek le” korábban a civilek közé.

Beszédes, hogy magam 1996 óta szerkesztek folyóiratot, rengeteg szakmai rendezvényen jelen vagyok, és alig van olyan főszerkesztő, akit ne ismernék személyesen, de dr. Falusi Mártonnal még soha az életben nem találkoztam.

Pénz van rá

A múltban, mint korábban jeleztem, voltak olyan szervezetek, melyek bizonyíthatóan rosszul költötték el azt a hihetetlen mennyiségű pénzt, amit politikai kapcsolataiknak köszönhetően kaptak. Nem azon ügyködtek, hogy az irodalommal foglalkozó emberek és szervezetek együttműködése jobb legyen, hanem inkább azzal foglalkoztak, hogy aranyos kastélyaikban elkülönüljenek.

A KMTG által képzett írók-költők alacsony százalékban váltak részévé az irodalmi életnek, az általa kiadott könyvek szinte egyáltalán nem épültek be az irodalom szövetébe. Az MMA lapjáról már volt szó, arról a tudományos közösség mondja ki, hogy a ráköltött irdatlan összeg ellenére nem igazán létezik. Az MMA könyvei néha kérdéses, máskor kiemelkedően magas színvonalúak, de egy könyv bekerülési költsége, megkockáztatom, a húszszorosát is meghaladja annak, amennyi egy könyv NKA-támogatása, de kevés van jelen a tudományos és művészeti élet szereplőinek mindennapi olvasmányai közt. Az MMA ösztöndíjasai közt voltak, akik jelen vannak a művészeti életben. A programtámogatásokat érdemes szintén áttekinteni, érik meglepetések az embert. A PKÜ forrásai néha kifejezetten fontos célokra fordítódtak, ám rengeteg pénz médiumok működtetésére ment el, az 1749.hu betagozódott a művészeti életbe, ám sosem lesz valódi emberi-művészetkedvelő közösség a kultura.hu vagy a hasonló állami kiadású művészeti lapok körül (ahogy a Magyar Művészet is hiába próbálkozik), ezt azonnali hatállyal meg kellene szüntetni, és a pénzt valódi lapokra fordítani, becsatornázni a folyóiratkollégiumba. Hiszen

az állami feladatokat ellátja az MTI kultúra rovata, vagy helyes átalakítás után az M5-ös csatorna, az Arte vagy a Medici mintájára, és ott van még a Bartók Rádió, a Petőfi Rádió, vagy a Kossuth rádiók irodalmi műsorai – ha megújulnak.

Kitekintés a könyvkiadásra

A könyvkiadást ugyancsak a zömével Írószövetség–MMA–KMTG–minisztériumi delegáltakból álló NKA-kuratóriumok finanszírozták (ahogy az irodalmi rendezvényeket és az ösztöndíjak egy részét is). Itt szintén azt tapasztaltuk, hogy egyes kiadók számára teljesen kiszámíthatlan volt a kuratóriumi döntés, holott mindig befizették a soha vissza nem térítendő nevezési díjat. Esetünkben (Prae Kiadó) volt olyan két egymást követő év, amelyben 80%-ban megegyező pályázatot adtunk be 10-10 könyvre kiadói programként, először nemmel szavaztak, következő évben pedig igennel. A támogatásnál egyes kiadók általában a 6 millió forint feletti összegeket kaptak hosszútávú programjukra, mások pedig, ha épp szerencséjük volt, alig 3 milliót.

Szakmai szempontokból tekintve azt gondolom, hogy

tudományos könyv esetében elismert, rendszeresen publikáló egyetemi tanár, irodalmi szerzőknél rendszeresen publikáló, díjakkal és gazdag recenzióval rendelkező, többkötetes szerzők, valamint egy-két pályakezdő bevonását lehetővé tevő pályázatok NEM utasíthatók el

(pályakezdőket indító kiadóknál, mint pl. a FISZ, a tevékenység kicsit más elbírálás alá esik). Ahogy nincs az a szakmai érv, amely azt mondatja, hogy a jobb MTMT-idézettségű lap, közösség nem érdemel támogatást, a rosszabb meg igen, azt sem lehet leszögezni, hogy a hasonló objektív markereket felvonultató kiadók közül egyik nem támogatható, míg másik félpénzzel, harmadik pedig bőséggel. Ezek a folyamatok nem magyarázhatók meg ízlésbeli felfogások különbségével, mert azzal csak takarózik a dominanciát elnyert kuratórium, ehelyett kell bevezetni a szakmai szempontokat.

A nevezési díjat pedig el kell törölni

Le kell szögezni, hogy az eleve forráshiányos művészeti civilszervezetektől vett el pénzt a nevezési díj. Több kurátorral is beszéltem, mindegyikük azt szajkózta, amit L. Simon Lászlótól hallottam először: túl sokan pályáznak túl sok pénzre, nagyobb szerénység kell, ennek a megregulázásához kell a nevezési díj. (A hatalom utasítja rendre a civileket, ugye.) Mivel az NKA kuratóriumainak döntései közt rengeteg példát fel tudok hozni, amikor azok nem szakmai alapon történtek, mint már fent említettem,

a nevezési díjat erkölcstelennek, a magyarázatot cinikusnak tartom, leginkább lopásnak. Az én anyám megdöbbent azon, hogy évi százezer forintokat adtam ki nevezési díjra, melyek nem térültek meg sosem, és hiába volt jó projektünk, rengetegszer hoppon maradt a pályázatunk, de még indoklást sem kaptunk az elutasításra a pénzünkért.

Aki rendszeresen pályázott, és megtapasztalta, hogy 50-50 százalékban nyer csak, holott mindig ugyanolyan színvonalú munkákat ad be az biztos azt kívánja, hogy a kurátorok dolgozzanak meg a pénzükért, ne akarják csökkenteni a munkát a nevezési díjjal. Lehet, hogy a jogalap nélküli gazdagodás ez esetben nem állja meg a helyét, de közel van hozzá, hiszen a kurátorokat közpénzből fizették.

Szerény javaslat

A szakmai kuratóriumok összeállításának módja hamarosan nagyon fontos lesz. Akár NKA, akár más szervezet ítél oda majdan közös forrásokat, a kuratóriumoknak szerintem nem lehetne tagja olyan ember, aki korábban másoknak nem adott forrást, saját magának pedig igen, szervezetük delegáljon másokat.

Egy példát szeretnék hozni a szakmai feltételek komolyan vételére. Egykor a 35 év alatti, fiatal írók, költők, irodalmárok számára kiírt Móricz Zsigmond Ösztöndíjban kurátor voltam, és rábeszéltem a társaimat arra, hogy legyen előny, ha valakinek már megjelent egy kötete – azokkal szemben, akiknek még nem jelent meg. Ugyanis a könyv esetében mérhető a recenzió, látható a letett anyag, míg más esetekben sokszor csak ígéret a koncepció, és a szövegmutatványként beküldöttek a teljes életművet kiadják. Itt ez egy jól működő szakmai vonal volt, afféle limes, ahol a kurátorok elkülönítették az anyuci által szülinapra megfinanszírozott magánkiadású könyvet a valódi írói indulást jelentő kötettől.

A szakmai feltételként tehát folyóiratoknál újdonságként az MTMT fent említett idézettségi indexét, valamint az MTMT-ben regisztrált szerzők közleményeit tekinteném mérvadónak. Egy jó folyóiratkuratórium hosszú távon kiszámítható feltételeket teremtene. Könyvek esetében a kiadó rendszeres munkáját, a terjesztés módját, a kiadni kívánt szerzők életpályáját, díjazottságát, recenzióit, jelenlegi publikálási aktivitásukat, a kiadó láthatóságát, a terjesztés módját valóban figyelembe kellene venni, mert a korábbi gyakorlat bekért bizonyos adatokat, majd azokat hol figyelembe vette, hol nem.

Mint fent rámutattam, pénz van arra, hogy a szakmailag megfelelő lapok, könyvek támogatást kapjanak, és a honoráriumok magasabbak legyenek, csak a pazarlást, a nem szervesülő kiadásokat kell megszüntetni.

Hasonló tárgyban született korábbi írások
EGYSZEREGY A FOLYÓIRAT-TÁMOGATÁSHOZ
KEGYENCEK, KISZÁMÍTHATATLANSÁG, GYEPLŐ
KISZOLGÁLTATVA, SZENVEDÉLLYEL
(A szerző a prae.hu művészeti portál főszerkesztője, a Prae és az Apokrif című folyóiratok kiadója, 1996-1998 közt a thélème című folyóirat szerkesztője, a József Attila Kör volt elnöke)