bezár
 

irodalom

2020. 01. 23.
Nemiség, zsidóság, gyermekélet és irodalom – zenés, dalos recepttel
A Magvető Kiadó főszerkesztője sütött-nőzött hanuka előtt a Csányi5 Vendégkönyv sorozatában
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Két zsák krumplit botmixerrel meg lehet csinálni húsz perc alatt, hangzott a kihívás a versekkel, valamint hanukai latkesz készítésével és elfogyasztásával kísért csevej felütéseként. Az Anna visszafordul című kötetéért Artisjus-díjjal kitüntetett Turi Tímea volt sütő- és beszélgetőtársa a Kibic Magazin főszerkesztőjének, Hidas Juditnak az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár konyhává átalakított aulájában. Szó esett szerepekről és szerepversekről, nő- és férfiköltészetről, gyermekirodalomról, hagyományról, magyar zsidó identitástípusokról, Izraelről. Makótól Jeruzsálemig.

Nem oly örömteli elfoglaltság a főzés a Magvető Kiadó főszerkesztője számára, árulta el rögtön, a beszélgetés során sütögetett, tócsnihoz hasonlító latkesz (reszelt krumpli és hagyma besózott, tojásban és lisztben összekevert együtteséből sütött palacsinta) kiválasztásnál nemcsak az volt a fő szempontja, hogy a december végi nyolcnapos zsidó ünnephez kapcsolódjon, hanem hogy a lehető legkönnyebben legyen elkészíthető. Szerinte az tud ügyesen és jól főzni, aki a gyerekkorában megtanulta, és ez neki nagyrészt kimaradt. Középiskolai tanár édesanyja azt vallotta, hogy ha egy kifőzdéből is be lehet szerezni a hétvégi ebédet kétszemélyes családjuknak, akkor a minőségi idő(töltés) hasznosabb. Ezért például a hagymavágás technikáját makói lányként Turi Tímeának később kellett elsajátítania. Anyósától is sok praktikát megtanult, majd kisgyermekes anyaként változott valamelyest a munkának tekintett főzéshez való viszonya, de továbbra is fontos számára, hogy olyan ételeket rittyentsen, melyek mellett nem kell hosszan ott állni a tűzhelynél.

Tojás Tóbiást lelökték!!!

Makón anyukája sokszor vitte magával az óráira, mikor nem tudta kire hagyni. Így sok verset végighallgatott, egyszer pedig azt mondta, ilyet ő is képes alkotni. Írni még nem tudott, ezért anyukájának diktálta le korai költeményeit, segítségével vált rendszeresen publikáló szerzővé. Mostanában már nem mutatja meg senkinek a vázlatait, amíg teljesen kész nincs egy mű, utána meg már annyira csökönyös, hogy mindegy, mit mondanak akár jótanácsul. A művészetek fontossága egyértelmű volt felmenői körében, és az irodalmi múltjára büszke Makó lokálpatrióta közege is támogatta szárnypróbálgatásait. Csodagyereknek tartották, pedig csak félárva volt, írhatná Curriculum vitae-jében. Verset írt, el lehetett vinni versenyekre, a területi döntőn ott volt valaki a rádióból, aztán a rádióműsort hallotta egy tévés, jöttek a filmszerepek, Hollywood… (Vagy utóbbit csak álmodtam, az almaszószos, tejfölös, meleg latkesszal telt hassal elszundítva?) Beszippantotta a média, ami nem volt ellenére, és „a békebeli kilencvenes évek” nyilvánossága egy tehetséges gyereknek még nem jelentett olyan veszélyes terepet. A hírességre törekvéssel szemben inkább védőoltást adott neki ez az időszak, megértette, hogy a becsvágy nem fontos. Úgymond nulladik, …gyereknek lenni… című kötetét vállalható kísérletnek tartja, a kamaszkori könyvét viszont le szokta tagadni. Egy gyerek szövege azért tud izgalmas lenni, mert tanulatlan, ez adja az erejét. Felnőttként az őszinteség, hitelesség kódjai annyira máshol vannak, mondta, hogy a gyermekkori publikációs tapasztalatot nem érzi sem előnynek, sem hátránynak. Mert úgy látja, nincs egyenes út a gyermeki és a felnőtt kreativitás között. Nem lehet megspórolni a tanulást, a gyakorlatot.

Turi Tímea és Vári György könyveinek borítója mínusz Kiskamaszkönyv, plusz Körkép

Édesanyja biztatta, hogy tanuljon, ameddig tud, míg egyes osztálytársainak tizennyolc évesen már munkát kellett keresniük, hogy hozzájáruljanak a rezsihez. Ő a munkáért magáért dolgozott, például a Bartók Rádióban kulturális műsoroknak külsősként, nem azért, hogy eltartsa magát. Huszonévesen azt tapasztalta, hogy főleg női témájú verseit választották ki közlésre a folyóiratok, ezért sokat gondolkodott rajta akkoriban, hogy vajon ezek a jobb munkái, vagy inkább arról van szó, hogy egyfajta egzotikumot várnak el a nőktől. Két lehetőség állt előtte: Nemes Nagy Ágnes mintájára csak azért is tárgyias, nyelvfilozófiai verseket produkál – vagy az elvárásoknak megfelelő műveket ír. Kommunikációs kelepcébe került, de rájött, hogy megvan a megfelelő eszköze: maga a versírás, hogy költeményekben mondja el a viszonyát ehhez a helyzethez. Kommunikációul akarja használni a verset. Szerepversek érdeklik, hogyan lehet bizonyos történeteket újramesélni nők szempontjából.

Versolvasás a 2018-ban Artisjus-díjjal kitüntetett Anna visszafordul kötetből

Férfiakkal kapcsolatos szentenciák, fordított szexizmus gyakran bukkan fel a versekben, vetette fel Hidas Judit, vendége pedig megerősített, hogy nagyon érdekli mint nyelvi jelenség, hogy milyen tapasztalatok, hagyományok vannak ezek mögött a sztereotípiák mögött. Turi elmondása szerint sokfélét gondol a női egyenjogúságról, így egy vitahelyzetben – mint a rabbi a viccben – képes mindenkinek igazat adni. Versekben szintén szereti kipróbálni, megjeleníteni az eltérő nézőpontokat. Azoknak a történeteknek a nyomába próbál eredni, melyek élete egy pontján megfogták. A zsidó identitás változatosságát kifejezni a lírai műnem nem alkalmas számára, de legutóbb tavasszal egy tárcában megfogalmazta, hogy miért volt diszkomfort érzés Izraelben lennie. Annyira ismeretlen terep volt neki, annyira nem európai, hogy a feloldódáshoz kellett (volna) egyfajta bizalom, mely benne kevésbé volt meg. Végig kellett gondolnia, hogy egy nem Izraelben élő, ún. diaszpóra-zsidó élete mennyire ellentmondásos: Izraelbe utazva ott volt egy helyen, ahol tudta, hogy valamit nagyon át kell élni; tudta, mennyire jelentéses minden; mindenki azt mondta, hogy ehhez zsigerileg van köze – mégis azt érezte, hogy ott nincs itthon. Ő északi típus, „egy IKEA-hidegségű térben van inkább otthon, egy svéd metróállomáson, ahol sorban állnak az emberek az üres mozgólépcsőnél”. Ezen töprengve arra jutott, hogy zsidóságának egyik meghatározó eleme érzelmileg éppen a szkepszis. Hiszen a zsidó vallás végtelenül szkeptikus. Ahogy viccesen mondják, már mindenkinek megérkezett a Messiás, de a zsidóknak még semmi nem elég jó. Ebben a „lépjünk inkább két lépéssel hátrébb, vizsgáljuk meg jobban!”-szemléletben ráismert a saját bizonytalanságára. Pedig önazonos, nem ellentmondásos a viszonya zsidóságához.

Előre, makkabeusok, előre a fényért, különben nem lesz hanuka

A versírás eleve kommunikációs deficit-helyzet („nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”), zavarba ejtő beszélni róla a hétköznapokban neki, mert a társadalom számára deviáns dolog. Játszótéren ismerkedésnél vagy a fodrásznál nem is szokta elmondani, hogy verset ír. A kerületi játszótéri életben nagyon aktív, és megijedt, mikor ott kiderült  a „versírási heppje”, de nem közösítették ki. Sőt, olvasni kezdték köteteit. Nincsenek olyan illúziói, hogy a vers bestseller műfaj lesz valamikor, de saját alkotásaiban közérthetőségre törekszik, mert azt a jó mű alapfeltételének tekinti. Továbbra is több nő olvas verset, az írók közt pedig több a férfi, és a díjak odaítélésénél a férfiak felé lejt a pálya. De egyszerre alakul át a nemek közti viszony és a kultúra szerkezete. Tíz éve még az volt az emancipáció egyik fóruma, hogy lobbiztak azért, mely női szerzők kerüljenek be a Mohácsy-féle tankönyvbe, de ez mára elvesztette jelentőségét. Miközben a verseskötetek olvasása világszerte visszaszorult, az online térben hatalmas karriert futnak be női „költők”, akik női tapasztalatokat rendkívül egyszerűen, mondhatni emlékkönyv-versekkel fogalmazzák meg. Mint a rövid sorokba tördelt semmitmondásban erős Rupi Kaur, akinek első kötetéből az igények miatt utánnyomást kellett rendelni hazánkban is.

Turi Tímea felolvas Anna visszafordul című kötetéből, míg a latkesz sül

Felolvasni kisfiának holland gyerekirodalmat szeret nagyon, például Annie Schmidttől. A Macskák társaságát kifejezetten remekműnek tartja. De ha gyermekén múlna, állandóan Star Wars-könyveket kéne felolvasni, illetve Legó foglalkoztató könyveket bújik szívesen Vince. Anyukája nagyon túlféltő jiddise máme, ezért ő eldöntötte, hogy lazább anya lesz. Ez működött is, míg a mászókán Vince nagyon magasra nem mászott, és ezt lentről látva nem tudta feldolgozni. Aggódik azon is, hogy ne befolyásolja, engedje, hogy önmaga legyen. Az anyai hétköznapok nagy empátiagyakorlatot követelnek. Tudatosan trenírozza magát, hogy ne aggódjon – vagy legalább ne látszódjon rajta. Hétéves fia kineveti már, hogy milyen fél(t)ős, és ilyen esetekben az segít, ha együtt nevetnek rajta, a humort hívja segítségül. Gyermekverseket nem gyárt, mert szerinte külön szaktudás kell a gyerekeknek való íráshoz. Egyetlen gyerekmesét körmölt le, de megmutatta két szerkesztő ismerősének, és mindketten kijelentették, hogy ilyen depis művet nem lehet gyerekek kezébe adni. És akkor erről letett. Mivel irodalmár férjéről köztudottá vált egy bizonyos dolog, azt a kemény, belemenős kérdést tette fel a prae.hu tudósítója, hogy olvashat-e otthon ebéd, vacsora közben is házastársa. Igen, hangzott nevetve a válasz, sőt a kisfia is ott olvas apja mellett az asztalnál. Máshol a mobiltelefont vagy a távkapcsolót lehet alig kivenni a férfiak kezéből, náluk a könyvvel van így. Egy ideig próbálta leszoktatni őket, de aztán feladta. „A nagy meg a kicsi ember olvasnak egymás mellett csendben nálunk gyakran.”

szem le, sütve

Az irodalmi közegben mindenkinek megvannak a maga félénkségei és gátlásai, ám szerkesztőként magabiztos, abban a szerepben otthon érzi magát, ott nem is kell reagálnia arra, hogy nő. Mert a könyvszakma is évtizedek óta nagyrészt elnőiesedett, „mint minden kiszolgálószemélyzet”, mondta a Magvető főszerkesztője, „a könyvkiadásnak a láthatatlan részét idős, nagy tekintélyű nőktől tanultam meg, akik évtizedeken át dolgoztak kiválóan, csak nem ismertek”. Nagyon sokat kapott például Bezúr Györgyi műszaki szerkesztőtől, aki ötvenkét év után ment nyugdíjba a Magvetőtől, vagy mai napig rengeteget tanul főnökétől, Dávid Annától. Szegő János kollégájával ötven százalékos női kvótát akartak megvalósítani az év legjobb műveinek kiválasztásánál a Körkép és a Szép versek kötetekhez, de be kellett látniuk, hogy maximum 33%-ot lehet elérni, mert az – érvényesülés korlátozott voltát szemléltető – üvegplafon jelensége valószínűleg már a publikálás előtt ott tornyosodik. Az irodalmi beszédhez való bátorság ritkább a nőknél, vélte, valamint a „férfi irodalomnak, mert én szeretem használni ezt a fogalmat, behozhatatlan előnye van a hagyomány terén”.  Amikor egy férfi életközepi válságba kerül, és azt megpróbálja megfogalmazni, sok férfi költő számtalan mondatára tud már támaszkodni. Óriások vállán állva messzebbre lehet látni. A női témák hagyománya kimaradt a magyar irodalomból, állította szembe a szerencsésebb angol irodalommal. Van Nemes Nagy Ágnes, meg Czóbel Minka, akit lesajnálnak, Kaffka Margit, esetleg Szabó Magda, de utóbbira is azt mondják, hogy lektűr. Erdős Renée sikamlós regényeiről ismert, pedig verseiben ugyanolyan szimbolizmust, szecessziót találhatunk, mely nem sokkal később híressé tette Adyt, mint az Menyhért Anna kutatásaiból ismerhető. Egymás szavába vágva sorolta a példákat a Kibic magazin és a Magvető Kiadó főszerkesztője.

Ha női hangsúllyal tematizálnak egy kérdést, az jobban kitűnik még ma is, ráadásul a tankönyvszerzők válogatása alapján mintha egyes témákról csak férfiak szóltak volna. Például a létösszegző vers kategóriája elvileg nemtől független, sarkítva azt lehet mondani mégis, hogy csak a férfiak kapuzárási pánikjaként jelenik meg ez a középiskolai irodalomtanításban. Hogy megoldást kínál-e az irodalomban szintén megmutatkozó nemi egyenlőtlenségre az online (közösségi) média, az még a jövő zenéje. Ami biztos: amikor Vince először kezdett beszélni az oviban arról, hogy ő zsidó, és kérdezte a többieket, hogy ők miért nem járnak zsinagógába, majd tartott kiselőadásokat előszeretettel a világi (nem vallásos nevelésű) óvodában arról, hogy a zsidók hogy látnak egyes kérdéseket, anyukájának gombóc volt a torkában. Szóljon-e, hogy inkább nem kellene ilyesmiről beszélni másokkal? Pedig kisfiának volt igaza nyitottságával, mert nagyon érdeklődött mindenki, megragadták a lehetőséget, míg maguktól nem mertek volna kíváncsiskodni. Eltelt két év, és azt kérték tőlük az óvónők, hogy segítsenek egy zsinagógalátogatást megszervezni egy nevelés nélküli munkanapon, mert szeretnének többet tudni.

 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Klein László --


További írások a rovatból

Szvoren Edina: Nincs, és ne is legyen (Magvető, 2019.)
Török Irodalmi lakomák: Afaq Masud Szabadság
irodalom

„Second hand magyarok” a Kis Présházban „Second hand magyarok” a Kis Présházban
György Alida és André Ferenc szerzői estje

Más művészeti ágakról

Mesék a Kolibriből a járvány idején
Kékszakállú-thriller a Bayerische Staatsoperből
színház

Mert szolidaritás nélkül megfulladunk… Mert szolidaritás nélkül megfulladunk…
Enn Vetemaa: Vacsora öt személyre
Interjú Vajda Gergely/Gregory Vajdával előadó-művészetről és zeneszerzésről, a kritikai diskurzusról, Amerikáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés