bezár
 

irodalom

2012. 06. 05.
Új Moravia-regény
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A társadalmi képmutatással való szembefordulásról szól Alberto Moravia sokat vitatott, ám magyarul eddig nem olvasható Lázadás (La vita interiore) című regénye, amely a Partvonal Kiadó szépirodalmi sorozatában jelenik meg az Ünnepi Könyvhétre.

prae.hu

"A Lázadás teljesen rendhagyó regény, a vélemények még a műfaját tekintve is megoszlanak. Moravia ugyanis interjú formájában írta meg: az egyes szám első személyű elbeszélő kérdéseket tesz fel egy Desideria nevű fiatal lánynak, aki részletesen elmeséli neki mindazt, amit átélt" - mondta a regény fordítója kedden az MTI-nek.

Matolcsi Balázs kifejtette, hogy a történet szerint a csodaszép és mindenre elszánt Desideria, a romlott nagypolgár Viola nevelt lánya 12-13 éves korában egy belső hangot kezd hallani, amelynek hatására először csak szimbolikus, majd tevőleges lázadás fogalmazódik meg benne a polgárság, a gazdagság, az egyház és a társadalmi normák ellen.

Mint a fordító felidézte, az 1978-ban megjelent könyv igen ellentmondásos fogadtatásra talált Olaszországban, ahol egy időre be is tiltották, mivel a Lázadás alapvető társadalmi értékeket kérdőjelez meg, illetve a mű rendkívül erős, naturális leírásokig merészkedő szexuális vonatkozásokat tartalmaz. "Részben ez lehet az oka annak, hogy a regényből mostanáig nem készült magyar fordítás, de ebben szerepet játszhatott a könyv erős politikai töltete is" - vélekedett.

Matolcsi Balázs emlékeztetett arra, hogy Moravia hét évig dolgozott a regényen, ezalatt hétszer átírta. "A Lázadás akkor is, azóta is megosztja a kritikusokat és irodalomtörténészeket. Az azonban biztos, hogy a könyvben megfogalmazott társadalomkritika harmincöt év távlatából is sok tekintetben megáll: felismerhetjük ugyanazokat a hibákat, emberi gyengeségeket, ugyanazt a képmutatást, mint amiről Moravia írt" - mutatott rá.

Kitért arra, hogy bár még maradtak lefordítatlan munkái a neves olasz írónak, elmondható, hogy a Lázadás hazai kiadásával immár az összes fontosabb Moravia-kötet olvasható magyarul.

A Partvonal Kiadó által megjelentetett regény csütörtöktől kapható a könyvesboltokban és az Ünnepi Könyvhéten; a kötet bemutatóját június 11-én tartják a budapesti Olasz Kulturális Intézetben Madarász Imre és Szkárosi Endre irodalomtörténész, valamint Matolcsi Balázs részvételével.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
Az FSA harmadik és negyedik napja a Szigeten

Más művészeti ágakról

Nemes László Árva című filmjéről
színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Velencében láttuk Martin McDonagh Vadló Kilenc című filmjét
színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés