bezár
 

zene / előadás

Trabi pank: Nina Hagen
Trabi pank: Nina Hagen
„I can be so strong / Like a lion on a mission / I can do no wrong / I can fight day and night / That`s my decision…” Nem nagyon kell hozzá tudni angolul. Rossz, rossz, so bad ez.   
Nem süllyed el, de megmozdul a hajó
Nem süllyed el, de megmozdul a hajó
Minden jegy elkelt, sőt talán többen is vagyunk, mint ahány embert elbírna a hajó. Elsüllyedni persze nem fog, de a ruhatárnál áll a sor, és még a koncertterem előtt is, pedig az is régen megtelt már. Tolakodni kell tehát, földbe gyökerezett lábakra lépni, szorosan egymáshoz préselődő testek között utat törni. Nagy nehezen eljutok a pulthoz, kezemben sörrel hallgatom tovább a koncertet, a mögöttem álló hústorony orrlyukaiból kifelé áradó levegő kis híján gyökerestől tépi ki fejbőrömből a hajszálaimat. Az arcokat meg a húszéves ColorStar tépi le.
A művész játszik
A művész játszik
Nyilván nem vagyok egyedül, amikor – némiképp Huizinga, főként pedig Gadamer nyomán – úgy vélem, hogy a művészet, és különösen a zene lényegi eleme a játék. A kérdés inkább az, hogy hol és mikor kezdődik a játék?
A művész hallgat
A művész hallgat
Izgalmas dolog a zeneszerzők befogadástörténete, ahogy jelentős nemzetközi siker közben-után egyre gyakrabban bukkannak fel a műveik a pódiumokon, majd szép lassan, komótosan megjelennek ők maguk is, személyesen. Ahogy árad a hozsanna és elfoglalják helyüket a nemzeti panteonban...
Nagyhal a KisHallban
Nagyhal a KisHallban
A KisHallban a kishalak, a NagyHallban a nagyhalak úsznak. Így megy ez nagyjából azóta, hogy a Gödörből Akvárium lett. A Biorobot, úgy látszik, kishal, vagy legalábbis ezen az estén akad egy nála nagyobb. Nem is lenne ezzel semmi gond, olyan zenekar koncertjére igyekszünk éppen, amit megelőzött a híre, és ez a bizonyos hír nem is terjedt el olyan széles körben. De azért mégiscsak ott van az a lelkes rajongótábor, melynek tagjai – a halas képeknél maradva – úgy festenek éppen, mint heringek a konzervdobozban.
Csak így tovább
Csak így tovább
Újabban sokat dicsértem a PFZ-t és utálom ismételni magam, ám ezúttal olyan zenei élményben volt részem, hogy bárhogy is ódzkodom tőle: nem maradt más választásom. Kompenzálásként kulturális különbségekről meg überelésről is szó lesz írásomban.
Hobbizene és rocksztárság
Hobbizene és rocksztárság
Ha az ember elkezd koncertre járni, hozzászokik a csúszásokhoz. Egy idő után be is kalkulálja őket, és képes akár másfél órát késni – a zenekarok ilyenkor persze (majdnem) pontosan kezdenek. Ez az este kivételesen szerencsésen alakul késésileg: sikerül összehangolnunk saját pontatlanságunkat a fellépőkével, méghozzá összebeszélés nélkül. A Kuplung viszont a csütörtök esti időpontnak megfelelően, vagy annak ellenére (a budapesti klubok életében a csütörtök már majdnem péntek) szinte kong az ürességtől.
Ez meg mi? – kinetikus szobrok és konkrét zene
Ez meg mi? – kinetikus szobrok és konkrét zene
Nehéz lenne túlbecsülnöm Schöffer Miklós jelentőségét a művészet világában, ám ez a becslés szerencsére nem is áll szándékomban. Némi véletlennek köszönhetően a Nicolas Schöffer retrospektív című kiállítás majdhogynem végén rendezett Schöffer-nap és Fény éve záró eseményre csöppentem be, erről számolok be most.
Energiavezérelt post-punk rock and roll
Energiavezérelt post-punk rock and roll
Szokatlanul erős koncertekkel kezdődött az idei év. Már ami a budapesti underground színtért illeti. A 100-as klub csapatának rendezésében ugyanis két hazai kiválóság mellett három horvátországi csapat is megmutatta, mi az a punk. Mindezt klisé- és közhelymentes, őszinte, eredeti és nem utolsósorban észveszejtően dinamikus módon, amelyet a horvát nyelvű szövegek csak még érdekesebbé tettek.  
Inkább a diplomás munkanélküli
Inkább a diplomás munkanélküli
„Mi jövünk, mi jövünk” – ismételgeti Sallai László, a Felső Tízezer lemezbemutató koncertjén a Toldi Klubban. A debütáló album, a Normális élet, egyben a koncert első, Mi jövünk el című számának szövegén nem kell túl sokat gondolkodni: adott egy generáció, amely a rendszerváltás környékén született, és bár elveszettnek tartják, sőt ő is elveszettnek tartja magát, úgy érzi, végre meg kell végre mutatnia, hogy igenis létezik. Az előző nemzedékek nem könnyítették meg a dolgát, ezért most tehetnek egy szívességet: „Félre az útból, mindenki hátra!”.  
5   6   7   8   9   10   11   12   13 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés