bezár
 

zene / előadás

Ez meg mi? – kinetikus szobrok és konkrét zene
Ez meg mi? – kinetikus szobrok és konkrét zene
Nehéz lenne túlbecsülnöm Schöffer Miklós jelentőségét a művészet világában, ám ez a becslés szerencsére nem is áll szándékomban. Némi véletlennek köszönhetően a Nicolas Schöffer retrospektív című kiállítás majdhogynem végén rendezett Schöffer-nap és Fény éve záró eseményre csöppentem be, erről számolok be most.
Energiavezérelt post-punk rock and roll
Energiavezérelt post-punk rock and roll
Szokatlanul erős koncertekkel kezdődött az idei év. Már ami a budapesti underground színtért illeti. A 100-as klub csapatának rendezésében ugyanis két hazai kiválóság mellett három horvátországi csapat is megmutatta, mi az a punk. Mindezt klisé- és közhelymentes, őszinte, eredeti és nem utolsósorban észveszejtően dinamikus módon, amelyet a horvát nyelvű szövegek csak még érdekesebbé tettek.  
Inkább a diplomás munkanélküli
Inkább a diplomás munkanélküli
„Mi jövünk, mi jövünk” – ismételgeti Sallai László, a Felső Tízezer lemezbemutató koncertjén a Toldi Klubban. A debütáló album, a Normális élet, egyben a koncert első, Mi jövünk el című számának szövegén nem kell túl sokat gondolkodni: adott egy generáció, amely a rendszerváltás környékén született, és bár elveszettnek tartják, sőt ő is elveszettnek tartja magát, úgy érzi, végre meg kell végre mutatnia, hogy igenis létezik. Az előző nemzedékek nem könnyítették meg a dolgát, ezért most tehetnek egy szívességet: „Félre az útból, mindenki hátra!”.  
A Quimbyvel az Akváriumban
A Quimbyvel az Akváriumban
A Quimby zenekart Magyarországon kevés embernek kell bemutatni. Ha az unalomig újra és újra feldolgozott Most múlik pontosan című dal kapcsán nem, hát a Telekom reklámból ismerhet rájuk a magyar alternatív könnyűzenében járatlan ember. Azt, hogy miért tartják őket sokan az ország első számú koncertzenekarának, már sokszor megtapasztaltam. És ez az élmény most sem maradt el: a lassan 25 éves banda valósággal felrobbantotta az Akvárium színpadát, méltóképpen búcsúztatva el az idei évadot. 
Négy évszak fekete-fehérben
Négy évszak fekete-fehérben
Nem sok teret hagy a kétségeknek és a klasszikus szerzők őrült fortélyainak: bár hangról-hangra ismerem a művet, néha erősen figyelnem kell arra, hogy éppen mi szól. Tudniillik hallunk egy nagyon jellegzetes futamot (egyetlen hangszeren), a zenekar nagyrészt uniszónóban játszik, mint egy ritmushangszer, aztán jön a refrén, amikor az egész zenekar, szóló hegedűsökkel egyetemben egyetlen futamot ismételget egyre erősebben, majd újabb (halk) motívum a hegedűn, egy-két hangszeren, uniszónó kíséret aztán refrén, és így tovább...
És a szerelem győzedelmeskedik
És a szerelem győzedelmeskedik
Néró császárról az a kép él az emberekben, hogy a pusztítás, zsarnokság, művészi dilettantizmus és még ki tudja mi mindennek az okozója a Római Birodalomban. Ha viszont valaki megnézi Claudio Monteverdi két operája közül az egyik, teljes egészében fennmaradt művet, a Poppea megkoronázását, egy időre legalábbis biztosan elfelejti a Néróval kapcsolatos negatív konnotációkat, és az őrült zsarnok helyett az embert fogja látni benne.
Az ismerős is lehet meglepő – PFZ úgy, ahogy még soha
Az ismerős is lehet meglepő – PFZ úgy, ahogy még soha
Bevallom, csak a PFZ kedvéért mentem erre a koncertre, s ahogy a műsort nézegettem, bizony nem túl nagy lelkesedéssel. Ki tudja, hányadszor, újra meghallgatni a Leonóra-nyitányt meg az V. szimfóniát – ehhez Beethoven rajongónak kell lenni, vagy valamiféle csodában hinni, hogy most valahogy valami mégis más lesz, mint a megszokott. Csodák pedig történnek, ha nem is túl gyakran.
Mire jó a kortárs zene?
Mire jó a kortárs zene?
Nem először fordul elő velem, hogy figyelmetlenségből rossz terembe ülök. Ezúttal még időben figyelmeztettek tévedésemre, és már nem is értem, hogy képzelhettem, hogy a Lutoslawski Quartet koncertjét a nagyteremben rendezzék meg?
Szergej Krilov két arca
Szergej Krilov két arca
A Müpa nagyobbik hangversenytermében a színpaddal átellenes nézőtéri szakaszon és a 3. emeleten nem ültek, egyébként szinte teltház volt. Azt gondolom, hogy ez több mindenről szól: az emberek kíváncsiak az egzotikusnak számító külföldi, jelen esetben litván zenekarra, az ismert zenészre és nem utolsósorban a zsenire. Az utóbbi két jelző az orosz hegedűművészre, Szergej Krilovra vonatkozik, aki most karmesteri minőségében is megmutatkozott.
Amikor a régi új és az új régi
Amikor a régi új és az új régi
Már nem is emlékszem, pontosan mikor kezdtem el a Geneamus Ensemble-lel foglalkozni: két interjú, egy csomó beszélgetés, levelezés és mindenféle információ után azt gondolom, túlságosan is nagy elvárásokkal érkeztem a koncertre: nyilván meglehetősen szokatlan volt, rossznak semmiképpen sem mondanám, ám nem hozta azt, amit vártam tőle.
5   6   7   8   9   10   11   12   13 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés