bezár
 

Felhasználói adatlap

Felhasználó által feltöltött tartalmak:

A szenvedély természetrajza
A Porto 35 mm nem árul zsákbamacskát, legnagyobb vonzerejét nyíltan hirdeti már a címben is. Kétségkívül a celluloid varázsa és a film nyersanyag szinte mágikus erőteréhez tökéletesen illeszkedő, erőteljes atmoszféra a titok, amely miatt ez a film rabul ejti a nézőjét.
Kortárs és összművészeti gyerekeknek
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Animáció tanszékének egyik legnagyobb projektje a Kortárs gyermekversek és dalok című animációs filmsorozat volt. E projekt szerepe az egyetem jelenlegi és már végzett hallgatói számára biztosított inkubációs tevékenysége mellett a filmekkel megcélzott gyerekközönség kortárs művészet irányába való hangolása miatt is kiemelt jelentőségű. 
A szerethető vademberek meséje
A Vademberek hajszája már a tavalyi miskolci Cinefesten mindenkinek elrabolta a szívét, a kritikusok és a közönség egyformán imádta. Most végre megérkezett a mozikba, és még mindig pont olyan elbűvölő, mint volt.
A katarzis 246 kilométere
Simonyi Balázs dokumentumfilmje népszerű témát dolgoz fel, hiszen a futás valódi tömegsporttá vált az utóbbi években Magyarországon. Ám az Ultra mégsem csak a futásról szól. Bátran ajánlható a sportolókon túl bárkinek, aki érdeklődik a fizikai-mentális határhelyezetek és az emberi teljesítőképesség végső csúcsának meghódítása iránt.
Enyhe rengések
Az utóbbi évtizedben joggal hasító román film egyik ünnepelt rendezője, Nae Caranfil ezúttal vígjátékban gondolkodott, ám határozottan mellényúlt, a számos csehovi pisztolyból pedig egy sem sült el.
A lengyel filmben lekapcsolják maguk után a villanyt
Szélsőségesen különböző témák és minőségek keverednek Az utolsó családban, ettől válik minden várakozást felülmúlóan lebilincselővé a különös családi tabló.
Lengék a nagyvásznon
Berg Judit a kortárs gyermekirodalom egyik legkedveltebb szerzője, nem véletlenül: történetei érdekesek és ötletesek, karakterei pedig igazán szerethetőek. A Nádtengert benépesítő aprócska lények, a Lengék már több kötetnyi kalandot éltek át, ideje volt, hogy Füttyös Vilkó vezetésével meghódítsák a mozivásznat is.
Mese a focizó cigányokról
Acsa falujának legnagyobb – alighanem egyetlen jelentős – eseménye az évben a helyi kispályás focibajnokság, amelyet rendszerint a Hivatal csapata, vagyis az önkormányzat elöljárói nyernek. Ezúttal azonban a 2002-es világbajnokság és egy kilátásba helyezett brazil utazás hatására az acsai cigány közösség is kiállítja a maga csapatát, hogy megmérkőzzön a győzelemért.
Emberek és állatok háborús díszletek között
Diane Ackerman regényének titka az állatok és az emberek finom metaforákkal és részletgazdag áthallásokkal teli megfeleltetésben rejlik, s ez az, amit Niki Caro rendezése a legkevésbé sem tud átadni nekünk.
Az Úr csendje
Martin Scorsese monumentális méretei ellenére visszafogott, elmélkedő filmje világnézettől függetlenül minden gondolkodó ember számára fontos alkotás. A legsötétebb inkvizíció idején az Úr hallgatása okozta mélységes kétségekről szóló Némaság vallomás a legszemélyesebb istenhitről.
Megmenti-e a csodaló a magyar közönségfilmet?
A Kincsem virtigli szuperprodukció, mindent akar és mindent egyszerre: szépséget, izgalmat, szerelmet, kalandot. Romantikus nemzeti önmitizálás és cuki állatos film az egész családnak, kisiskolástól nagymamáig. A Vajna-rendszer – és úgy általában a magyar filmgyártás – legdrágább és alighanem leglátványosabb produkciója készült el, nem csoda, hogy alkotói semmit nem bíztak a véletlenre.
Jeanne d’Arc fehér köpenyben
A színésznőként és rendezőként is ismert Emmanuelle Bercot legújabb filmjében Irene Frachon Mediator 150 mg című leleplező könyvét adaptálja a vászonra megalkuvást nem ismerő hitelességgel.
Az elnökfeleség emlékműve
A nagy nevet szerzett, híres emberek napjaink profán szentjei, akiket múlhatatlanul övez valamiféle ájult tisztelet vagy éppen borzongás. Alighanem ez adja az életrajzi filmek szűnni nem akaró divatját, hiszen ezeken keresztül mindannyian bekémlelhetünk a tömegkultúra oltárra emelt hírességeinek áhított és lenyűgözőnek hitt életébe. Nézőként így élhetjük át a középpontba állított személy nagyságát a tragédia kockázata nélkül. 
Cukkini még sosem volt ilyen szerethető
A különös című animációs film kalauzolhatna akár egy veteményeskertbe is, hogy a zöldségek kedélyes életébe pillantsunk bele. Nem mindennapi ötlet volna ez sem, a svájci-francia koprodukcióban készült munka azonban ennél lényegesen bátrabb vállalkozásba fogott: tragédiákkal terhelt, állami gondozott gyerekekről mesél egy családi filmben.
A nő nevetése
Judd Apatow és Amy Schumer közös munkája, ha nem is újította meg a romantikus komédiák hagyományát, s a roppant magas elvárásokhoz nem nőtt fel minden elképzelhető részletében, mégis nagyjából egységes és szórakoztató dolgozat lett.
Utószezon
A 2011-ben meglepő sikert aratott Keleti nyugalom – Marigold Hotel című angol vígjáték kellemes színeivel, nem különösebben invenciózus humorával és kiszámítható történetével kimerítette az „egynek jó” típusú komédia fogalmát. Ennek ellenére most újráznak. Még keletibb a nyugalom. A második Marigold Hotel.
Óda Sophie Marceau-hoz
Az Elemi szerelemnek elméletileg egy jól kitaposott, biztonságos útja lehetne a francia párkapcsolati melodrámák között, különösen olyan színészekkel bebiztosítva magát, mint Sophie Marceau és François Cluzet. Érthetetlen hát, miért fullad a film untató középszerűségbe.
SZFE kicks: így indulnak ők
A Színház- és Filmművészeti Egyetem első 6x6-os évfolyamának diplomafilmjei egyfelől komoly reményekre adnak okot az ajtón még épp csak kopogtató fiatal filmes generációval kapcsolatban, másfelől visszaigazolják a képzési struktúra megújításának kiváló ötletét. A filmek általánosan magas technikai színvonala, a részletek kidolgozottsága és átgondoltsága mögött egy-egy évek során összecsiszolódott alkotói csapat munkája áll.
Az abúzus ötven árnyalata
Az elképesztő sikereket elért könyvtrilógia moziváltozatát a Valentin napi hétvégére időzítették szerte a világon a forgalmazók. Gondolhatnánk ezt egyfajta nagyon rossz ízű tréfának is, azonban minden jel arra mutat, hogy ellenkezőleg, megdöbbentő tudatlanság húzódik A szürke ötven árnyalata-jelenség mögött.
Nullkilométer
Susanne Bier és Anders Thomas Jensen hosszú ideje összeszokott csapatban dolgoznak azon, hogy felderítsék az emberi lélek legmélyebb bugyrait, felszínre hozzák a legelemibb ösztönöket és kendőzetlenül elénk tárják a legégetőbb problémákat, híven a Dogma-mozgalom hagyatékához.
Kutya a mozivásznon
Már látható a mozikban a legújabb hazai készítésű családi film, címszerepben messzeföldön híres mentőkutyánkkal, Manccsal. A valós események ihletése nyomán született, fiktív történetet elbeszélő mozidarab régóta tátongó űrt tölt be a magyar filmben: igényes mozgóképes szórakozást nyújt, ahogy mondani szokás, az egész család számára.
A mindenség embere
A tudomány ma élő alighanem legismertebb, ikonikus alakjáról, Stephen Hawkingról nem most készül először életrajzi témájú film, A mindenség elmélete azonban joggal számíthat az eddigieknél jóval nagyobb népszerűségre. Remek színészekkel dolgozik, gördülékenyen szövi a cselekményt, hiteles atmoszférát teremt, egyszóval élvezhető mozidarabot gyúr alapanyagából. És főként ügyesen ragadja meg és használja fel a betegsége folytán kerekesszékbe kényszerülő, beszédszintetizátorral élő, minden emberi elvárásra rácáfoló zseni nem mindennapi történetét.
Hímnemben ragozni
Ned Benson rendező nagyvásznon való bemutatkozása helyből eposzi léptékben valósult meg, a filmhármas első részét pedig néhány hete már láthattuk a mozikban. A koncepció lényege, hogy egy nagyon is emberi és valóságos szerelem történetét három művön keresztül, különböző szemszögekből vizsgálva mutatja meg. Az első rész önmagában állva egyfajta felvezetésnek tűnt, a második epizód azonban nem teljesíti ki a nagyívű koncepciót.
Előkészítési fázis
Ned Benson nagyjátékfilmes debütálása egy háromrészesre nyújtott utazás a lélek mélyébe az éteri szépségű Jessica Chastain főszereplésével. A trilógia nyitóepizódja önmagában még kevéssé állja meg a helyét, ha pedig egy szerelem krónikájára vagyunk kíváncsiak, csalódnunk kell majd.
A szupermodell és a tahó
A Megdönteni Hajnal Tímeát az idei év menetrendszerűen Valentin-napra kirendelt, hazai készítésű romantikus vígjátéka, mely a megszokottnál merészebb alapkonfliktussal és frivolabb hangvétellel tűnik ki a közvetlen előzménynek tekinthető, Sas Tamás jegyezte romkomok közül. Ráadásul mindezt a címszerepben a magyar filmszakma egyik legfontosabb exportcikkével, Osvárt Andreával.
Egy szerelem krónikája
A kilencvenes évek ikonikus szerelmespárjának tizennyolc évvel ezelőtt kezdődött története talán befejező részéhez ért. A Mielőtt-sorozat harmadik epizódjában Jesse és Celine visszatekintenek kapcsolatukra és a korábbi filmekben bemutatott fordulópontokra, s negyvenes éveik kapujában könnyed nagyvonalúsággal tesznek összegző gesztusokat. Ennek ellenére a Mielőtt éjfélt üt az óra nem kecsegtet a tökéletes lezártság hamis illúziójával – amit mutat, nem más, mint egy valódi életfolyam újabb hiteles pillanata.
Túl közel Afrikához
A kanadai Kim Nguyen nem először foglalkozik filmjében afrikai témával. Az Árnyak városában történelmi háttér előtt boncolgatta a hódító francia hadsereg és a bennszülöttek kapcsolatát, ezúttal pedig a fekete kontinens egy még aktuálisabb és torokszorítóbb történetét tárja a nyugati világ nézői elé. A merész témaválasztás nagy vihart kavart, s egyenesen az Arany Medve és Oscar-díj jelölésekig repítette a rendező negyedik nagyjátékfilmjét.
Budapest, szeretlek!
A Nekem Budapest című szkeccsfilm Enyedi Ildikó osztályának munkája. A fiatalok Budapesthez fűződő viszonyukon keresztül akarnak elmondani valamit – leginkább saját magukról. A végeredmény ennek megfelelően rendkívül színes, változatos, néhol egyenetlen képet mutat.
Hősök, szentek, nyomorultak
Az év végi ünnepi pihenőidőszakra időzített utolsó nagy dobás a mozikban A nyomorultak című filmmusical lesz. A New York-i Broadway egyik legnagyobb sikerdarabjából készült filmváltozat hadrendbe állít tekintélyes költségvetést, látványos díszleteket, jól bevált dallamokat és sztárszínészeket, hogy meghódítsák a musicalre éhes romantikus szíveket és a karácsonyi fáradalmakat kipihenő családok apraja-nagyját.
Nőnemben
Az Intim fejlövés című filmjével 2008-ban bemutatkozó Szajki Péter elkészítette a kritikát megosztó, ám összességében decens sikert elérő debütfilmjének női lélekre áthangszerelt verzióját. A négy nagyon különböző típust megtestesítő, de egyformán szexuális defektusokkal küzdő férfi párhuzamosan bemutatott történeteit ugyancsak négy, korban és személyiségben eltérő, női karakterre, és azok testi-lelki vívódásaira cserélte le a rendező, hogy megmutassa ugyanannak az éremnek a másik oldalát.
Az utókor hálája
Noha a dán filmművészet csillaga immár csaknem két évtizede teljes pompájában ragyog a világ filmművészetének egén, és sajátos látásmódjával, különös, de nagyon is ismerős és átélhető történeteivel mindenütt hű rajongói táborra tett szert, a nagy, reprezentatív történelmi eposzra mindeddig várnunk kellett. Nikolaj Arcel rendező most pótolta a hiányt, melyben a hálás utókor ismét a győztesek mellett áll.
Beszélgetés a Szindbád új kiadása kapcsán
Új DVD-kiadást ért meg Huszárik Zoltán halhatatlan klasszikusa, a Szindbád. A MaNDA által digitálisan felújított filmváltozat mellett helyett kapott a lemezen a másik korszakalkotó mű, az Elégia, továbbá az A piacere és a Tisztelet az öregasszonyoknak című rövidfilm is. Ennek apropóján az Írók Boltjában tartottak kerekasztal beszélgetést több, a Szindbád-jelenséghez kapcsolható fontos résztvevővel.
Méhkór, avagy a vibrátor feltalálásának története
Noha a film címe jóval többet ígér, Tanya Wexler rendezőnő a kerek tíz évvel legutóbbi munkája után elkészített harmadik játékfilmjében a merész és sokrétű témának csupán a felszínét kapargatja, jó piaci érzékkel választva ki a hisztéria több mint félévszázados karrierjéből a vibrátor feltalálásának rövid kis epizódját.
Emberek, sorsok, képek – indul a Verzió
Kedden kezdődik Budapesten a 9. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. A hatnapos rendezvény idén öt helyszínen párhuzamosan zajlik majd, s a legnívósabb nemzetközi és hazai dokumentumfilmek vetítése mellett számos kapcsolódó programot is felvonultat.
Fűrészpor és ragyogás
Legutóbbi alkotása, a meglehetősen vérszegény A miskolci boniésklájd óta nyolc év telt el, mire Deák Krisztina új filmmel jelentkezett. A még hazai viszonyok között is rendkívül hosszúnak és viszontagságosnak számító gyártási procedúra, valamint a korábbi Deák-féle filmadaptációk gyengeségei miatt a legtöbben óvatos kétkedéssel várták a bemutatót. Ám, mint kiderült, megérte nyolc évet várnunk erre a filmre: a várakozásokat messze felülmúlva az Aglaja az idei februári Filmszemle nagy meglepetése volt, és most végre a mozikba kerül.
A józan ész vége
A magyar forgalmazásban érthetetlen módon Édesnégyesre keresztelt film az alkotói szándék szerint egyszerre nevettető, romantikus zsánerdarab és mindennapjaink egy nagyon aktuális és kényes kérdését feszegető függetlenfilmes opusz, a kötelezően elvárt friss hangvétellel és atmoszférateremtő erővel.
Az élet a cselédsoron
A rendező és társforgatókönyvíró Philippe Le Guay munkásságát a magyar nézők Az élet ára című filmen keresztül ismerhetik, a nyári szezon végére a hazai mozikba kerülő könnyed romantikus vígjátéka pedig - korábbi filmjéhez hasonlóan - ugyancsak több, mint tartalmatlan limonádé-komédia. A Szerelem a hatodikon az elmúlt évek egyik legsikeresebb vígjátéka Franciaországban.
Így múlik a szerelem
A bestseller-szerző Frédéric Beigbeder első rendezése önadaptáció, ám ha ez nem volna elég, már az apropóul szolgáló könyv is nyíltan a szerző saját problémáit helyezi a fókuszába. Beigbeder afféle francia Woody Allenként ontja magából az ironikus személyességet, felszínre hozza és elénk tárja önnön gondolatait és érzéseit, hogy a kamera objektív lencséjén keresztül önmagát vizsgálhassa meg. Ehhez pedig a lehető legjobb segítséget kapja, hiszen a főszerepekben a két kiváló ifjú színészt, Gaspard Prosut-t és Louise Bourgoin-t láthatjuk.
A Szépfiú tündöklései
Maupassant egyik legsikeresebb regénye időről időre megjelenik a filmvásznon is, hogy a 19. század végének Párizsából tartson tükröt a mindenkori nézőnek. A mozgóképes változatok aztán hol jobban, hol kevésbé maradnak hűek irodalmi elődjükhöz, ami a legkülönfélébb adaptálási eljárások lehetőségein túl a kor szellemi kérdéseire, esztétikai törekvéseire és nézői elvárásaira is rámutat.
Erő-ellenerő
Ursula Meier Ezüst Medve-díjas rendezésének, a Nővérnek címe roppant beszédes: tudniillik, a film az öcsről szól. Pontosabban: e két főszereplő különös kapcsolatáról. A film minden eleme ellentétpárokba rendeződik, hogy egy központi konfliktus köré gyűlve mutassa be az egyszeri emberi életekben feszülő kettősséget és a Svájc csillogó-kikezdhetetlen országimázsa mögött meghúzódó kétarcú valóságot.
Pincemély
Markus Schleinzer szűkszavú, fojtott levegőjű kamaradrámája egy középkorú, osztrák férfi életébe enged bepillantást. A biztosító cégnél dolgozó Michael aszociális viselkedése folytán képtelen integrálódni, emberi kapcsolatokat építeni a munkahelyén, egyhangú munkája végeztével pedig mindennap hazatér kertvárosi otthonába, melynek pincéjében egy tízéves kisfiút tart fogva. A film tavaly a Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálma jelölést kapott.
A falakon belüli világ – A fal a Titanicon
Az idei fődíj egyik nagy várományosa az osztrák írónő, Marlen Haushofer sikerregényének adaptációja az elsőfilmes Julian Roman Pölsler rendezésében. A fal szemkápráztatóan szép, mégis a maga természetességében egyszerű képekkel örvendeztet meg, miközben a felső-ausztriai hegyvidéki tájban bolyongó hősnő magányos monológján keresztül egy finom vonásokkal kidolgozott spirituális utazásban van részünk az emberi lélek mélyére.
Apróságok a fedélzeten – gyermektematika a Titanicon
Az áprilisi filmmustrán minden évben szinte kötelező jelleggel szerepelnek olyan (főként) európai drámák, melyek előszeretettel boncolgatnak különféle családi konfliktusokat. Az idei Titanicon a kisgyermekek meglepően felülreprezentáltak ezekben a művekben – magzatburkon, születésen innen és túl egyaránt.
Nem csak a húszéveseké
A romantikus vígjáték a fiatal és rendszerint nagyon csinos férfiak és nők műfaja, akik, akár vágynak a szerelemre, akár nem, végül elkerülhetetlenül társra lelnek egymásban. Az ezredforduló óta a tinédzser korosztály is magáévá tette a zsánert, s a filmgyárakból ömlenek a középiskolások apró-cseprő szerelmi ügyeit boncolgató, nevettető alkotások. A hatvanon túli korosztályt azonban elkerülik a romkomok. Miféle érdekes, netán vicces szerelmi bonyodalom lehet az ember életében a kapuzárás közelében? Julie Gavras megmutatja.
Cronenberg esete a pszichoanalitikusokkal
A biohorror atyja tőle kissé szokatlan vizekre evezett: napsütötte történelmi közegben játszódó drámát készített a pszichoanalízis kezdeteiről, az alapító atyák egymáshoz fűződő viszonyáról és a perverz szexualitás kérdésköréről. Mindezt sajnos egyetlen filmben tette.
Hollywoodi nagyasszony a pesti Balkánon
Angelina Jolie első játékfilmes rendezése saját forgatókönyv alapján készült, tagadhatatlan a személyes kötődés. Ami azonban a moziban a szemünk előtt pereg, a legtávolabbról sem önéletrajzi ihletésű vallomás vagy a színészi munkásságból ismerős zsánerdarab. A vér és méz földje egyszerre illeszkedik az életműbe, s egyúttal egészen új színekkel gazdagítja a palettát.
Az álomlány és a rendezőasszisztens
Aki azt reméli, hogy színpompásan csillogó álomvilág-díszletbe csomagolt, fülledt kis titkokkal tűzdelt közhelyeket láthat a világ leghíresebb nőjéről, az könnyen csalódhat az Egy hét Marilynnel című mozidarabban. Ez a film nem a klasszikus sikertörténetek könnyfakasztó ívét járja be, ennél sokkal izgalmasabb téttel játszik: azt akarja megmutatni, hogyan látják az angolok az Amerikai Nőt.
Hit. Viták. Gondolatok egy dokumentumfilmről.
Szabó Szonja Ammen című dokumentumfilmjét február 8-án mutatták be a Sirály pincéjében. Az alig negyvenöt perces, ám rendkívül izgalmas témát feldolgozó alkotást nyilvános beszélgetés követte, melyen a rendezőnő, Spiró György író, Szabó Tünde szociológus, Tiba Zsolt, a filmben megszólaló református lelkész, valamint Hercsel Adél moderátor vettek részt. Nem egy dokumentumfilmet láttam már, mégsem számítottam arra, hogy ez az esemény ennyire felkavaró lesz, s meglehetősen súlyos tanulságokkal szolgál majd.
Törless fegyencévei
Robert Musil regényének megjelenése után száz évvel is érvényes és húsbavágóan aktuális a téma: a fiúból férfivá érés misztériumáról ezúttal egy távoli norvég szigeten működő, fiatalkorúaknak szánt javítóintézetben járva mesél az Ördögsziget. De tudjuk jól, csupán a díszlet más, a szereplők ismerősek, a szituáció pedig örök. Archetipikus nevelődéstörténetet látunk a valós eseményekre építő drámában.
Britannia erős asszonya
Az elismert színházi direktor, Phyllida Lloyd a Mamma Mia! filmadaptációja után száznyolcvan fokos fordulatot véve életrajzi drámát forgatott. A témával ezúttal pontosan céloz és talál, olyasmit választ, amit mindenki elvár egy női rendezőtől pályája elején: a modernkori történelem talán legbefolyásosabb és leghatalmasabb nőalakja előtt tiszteleg alkotásával. Ezer szerencse, hogy ehhez a filmjéhez is Meryl Streep asszisztál.
Új mesterképzések az SZFE-n – interjú Almási Tamással
A Színház- és Filmművészeti Egyetem idén induló dokumentumfilm-rendező művész mesterszakáról, s annak nemzetközi párjáról, a magyar-belga-portugál együttműködéssel létrejött DocNomads kurzusról beszélgettünk Almási Tamás rendezővel, a szakokért felelős oktatóval, a képzési forma kitalálójával.
Instant filmkészítés hétfő délután
A filmkészítés iránt érdeklődőket megcélzó programok közül hétfő délután kínálta a legígéretesebb és legizgalmasabb projektet az Art KickOff minifesztiválja. A Rögtönfilm nevet viselő kísérletben szűk három óra alatt kellett a BKF lelkes hallgatóiból és az őket mentoráló tanárokból álló kis csapatnak háromperces kisfilmet forgatnia – a puszta ötlettől egészen a stáblistáig.
Webse: a második legfontosabb kérdés
Kedden megkezdődött a websorozatokat gyűjtő Webse-portál online sajtótájékoztatója, ahol ismertették az érdeklődőkkel az új mozgóképes jelenséget. Most, hogy a "mi ez?" kérdésre választ kaptunk, a következő nagyon lényeges problémára tértek rá: miből?
Robog tovább a magyarhangya és nagykorú az Odeon
A héten az Odeon Lloyd mozi és a közösségi filmforgalmazó magyarhangya összefoglalta a szeptember óta tartó együttműködésük tapasztalatait, s egyúttal ismertették a jövőre vonatkozó terveiket is. Tették mindezt a tőlük megszokott közvetlen, informális módon.
Bűn és bicikli
Jean-Pierre és Luc Dardenne új filmje ezúttal sem okozott csalódást, a megszokott cannes-i siker sem maradt el, idén a Zsűri nagydíja vándorolt hozzájuk a díjátadón. A monotematikus alkotópáros fáradhatatlanul ismétli el újra meg újra mondandóját, s meghökkentő egyszerűséggel szembesít a kíméletlen valósággal. A Srác a biciklivel mégis a legpozitívabb darabja az eddigi életműnek.
Rút valóság
Az Alejandro González Iñárritu legújabb rendezése, a nagy tavalyi cannes-i esélyes, a Biutiful szégyenletesen megkésve ugyan, de - a Szuez Filmnek hála - végre megérkezett hazánkba. A szeptember 1-jétől látható film, most, hogy az ősz feltartóztathatatlanul közeledik, a lehető legtökéletesebb választás, ha mélyen letargikus moziélményre vágyunk.
Harry Potter: A mesének vége
Harry Potter útja immár a vásznon is végső fordulójához érkezett, mi több, a Nagy Összecsapás aligha jöhet el nyomatékosabban, mint az utolsó rész második felével. A hetedik könyv kettészelése utólag inkább tűnik öncélú haszonszerzésnek, mintsem perfekcionista alkotói ambíciónak, de ezen nem lepődünk meg – hogyan is múlhatna el éppen a Harry Potter-széria a 3D-ben készült zárórész mennybemenetele nélkül?
Filmszemle fesztiválnapló: negyedik nap
Az utolsó felvonásban a mozik a legnagyobb estélyeseket tűzték műsorra napközben, estére pedig már minden a díjazottak körül forog. Idén köztük találjuk Dyga Zsombort, Sós Ágnest, Mundruczó Kornélt és Kocsis Ágnest.
Filmszemle Fesztiválnapló: harmadik nap
A hétvége megtette jótékony hatását: szombaton már délelőtt tömeg volt a Szemlén. Különböző szakmai fórumok is a részei voltak a mai programnak - a minden eddiginél nagyobb látogatottságnak örvendő vetítések mellett.
Ez nem kontroll, hanem együttműködés – avagy hogyan tovább a magyarországi filmgyártással?
A játékfilmesek elégtelennek tartják a tervezett filmek számát, a dokumentumfilmesek a fennmaradásuk miatt aggódnak, az animáció is úgy érzi, nincs jövője a változó szakmai légkörben.
Filmszemle Fesztiválnapló: második nap
A napsütés ellenére a péntek is a mozi sötétjében fog telni Budapesten – ezt támasztja alá az első nap sikere, s a tény, hogy bizonyos előadásokra elővételben elfogytak a jegyek, így a szervezők már most pótvetítéseket hirdettek meg.
Filmszemle Fesztiválnapló: az első nap
A mai nappal délelőtt tíz órától megkezdődött a hányatott sorsú 2011-es, 42. Magyar Filmszemle. A filmek között a nagyérdemű a Corvin és a Puskin moziban, illetve az Uránia Filmszínházban szemezhet, további kísérőrendezvényekkel pedig az Uránia Kávézóban és a Gödör Klubban találkozhatunk.
Nosztalgia – Andrej Tarkovszkij filmjének DVD-kiadása
Hiánypótló kiadás jelenik meg idén az Etalon Film gondozásában, igényes formában közel hozva és érthetővé téve az orosz mester munkáját minden filmbarát laikus számára. A duplalemezes DVD nem pusztán hivalkodik saját egyetemes értékével, hanem gondos munkával valóban befogadhatóvá teszi a Nosztalgiát.
Művilág – Földünk, a műanyag bolygó
A Föld napja alkalmából kerül a magyar mozikba Werner Boote 2009-es dokumentumfilmje, amely a műanyag veszélyeire hívja fel a figyelmet. Az energiakrízis és a fenyegető ökológiai katasztrófa árnyékában ez a munka is csak egy a sok, szorongatóan aktuális témát feldolgozó dokumentumfilm közül. Ami a Földünk, a műanyag bolygó mellett szól mégis: olyannyira pergő, érdekes, informatív és provokatív, hogy valóban képes hatást gyakorolni nézőire.
Filmduett a versről: versmob 0411
Az április 11-én esedékes Magyar Költészet Napját az ilyenkor megszokott koszorúzás, iskolai szavalóversenyek és más, költészethez kapcsolódó happeningek mellett egy izgalmas vállalkozás is tarkította idén. Sarlós Dávid és Gyaraki Dávid dokumentum- és kisjátékfilm-kettőse a versről szól, egyenesen a költőktől, nekünk, fiataloknak – honlapjukról mindenki számára korlátlanul, ingyenesen hozzáférhető módon.
Dac és mélabú - kamaszmozi Iránból
A Titanic Fesztivál iráni versenyfilmje nem aktuálpolitikai áthallásokkal vagy társadalomkritikai éllel próbál hatni, a történet a világ bármelyik pontján megállná a helyét, ahogyan főszereplője is lehetne a világ bármelyik kamasza. Az Esős évszakok igazi hangulatmozi, ami némi drámai feszültséggel és kevéske bűnügyi bonyodalommal rántja szorosabbra coming of age sztoriját.
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés