bezár
 

Keresés


A portfóliók között ide kattintva kereshetsz.



Találatok a cikkek és hírek tartalmában:


Három dal: Mihalicza csenge koncertfelvétele
Három dal: Mihalicza csenge koncertfelvétele
Rejtőzködő koncertfelvételek
A Prae és a Periszkóp Rádió ismertető sorozatot készít Rejtőzködő hangfelvételek címmel olyan koncertek felvételeiről és lemezekről, melyek – véleményünk szerint – nagyobb nyilvánosságot érdemelnének. Legutóbb Mihalicza Csenge első önálló szerzői estjének hangfelvételét hallgatta meg munkatársunk: Weber Kristóf. 
Művésztelepek – mivégre?
Művésztelepek – mivégre?
Egy pozitív példa: Cered
A cikkben a magyarországi művésztelepek történetiségét tekintjük át, Nagybányáról indulva egész a jelenkorig, majd közelebbről a Ceredi Művésztelep közelmúltja, jelene mutatkozik meg, végül kiemelten rálátást kap az olvasó a legutóbbi, nyári fesztiválon megtartott kiállítás néhány meghatározó darabjára.
Új verseskötettel jelentkezik Áfra János
Új verseskötettel jelentkezik Áfra János
Omlás címen új verseskötettel jelentkezik Áfra János, a harmincas magyar költőgeneráció egyik legtehetségesebb alakja. A Kalligram Kiadó gondozásában megjelenő kötet a szerző eddigi legterjedelmesebb műve, egyszerre összegzése és továbbgondolása az alkotói életműnek, benne olyan aktuális, huszonegyedik századi problémák kerülnek feldolgozásra, mint a klímaváltozás, a mesterséges intelligencia vagy épp a nukleáris háború réme.
Kísérlet Balassi kötetének rekonstrukciójára 7.
Kísérlet Balassi kötetének rekonstrukciójára 7.
A rekonstrukció teljessé válik
Az előző részben megkíséreltük beazonosítani a kötet hatvannegyedik és hetvenedik versét (reményeink szerint sikerrel), illetve a „mégis” szót tartalmazó címiratok segítségével egymás mellé, azaz sorrendben egymás után illesztettük a „Lelkemnek Hozzád való…” és az „Ó, én kegyelmes Istenem…”, illetve a „Bizonnyal ismerem…” és az „Ó, én Istenem, ím, mi történék…” kezdetű verseket.
2024-ben kerülhet a magyar mozikba Schwechtje Mihály második nagyjátékfilmje
2024-ben kerülhet a magyar mozikba Schwechtje Mihály második nagyjátékfilmje
2024-ben kerülhet a magyar mozikba Schwechtje Mihály második nagyjátékfilmje, a Sünvadászat, amelyet beválogattak a rangos San Sebastian Filmfesztivál szakmai programjába, így először a nemzetközi szakmai zsűri láthat részleteket belőle - tájékoztatta a film forgalmazója az MTI-t kedden.
Tárgyról, térről és lélekről
Tárgyról, térről és lélekről
Eszmefuttatás az Átmeneti tárgyak, átmeneti tájak című kiállításról
A COVID-19 szerencsénkre nemcsak egzisztenciális válságot, hanem máig bőséges témaválasztékot is hagyományozott a kortárs filmnek és irodalomnak, az előadó- és szépművészeteknek. Gink Sára, Kortmann Járay Katalin és Mendreczky Karina a Deák Erika Galériában megrendezett Átmeneti tárgyak, átmeneti tájak című kiállítása is olyan tárlat volt, melynek ötletcsírája a karanténhelyzetben fogant, és a megváltozott otthon-fogalmat, az emberi tárgykultúra társadalmi és lélektani vetületeit vizsgálja a környezetpszichológia és a képzőművészet eszközeivel.
Íme a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiváljának díjai
Íme a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiváljának díjai
Átadták a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiváljának díjait: Meleg Vilmos színművész, a Nagyváradi Szigligeti Színház egykori igazgatója és Beke Sándor rendező, színházigazgató, a Gárdonyi Géza Színház örökös tagja életműdíjban részesült.     
A kiskunhalasi feketepárductól a Red Dead Redemptionig
A kiskunhalasi feketepárductól a Red Dead Redemptionig
Neked már megvan a heti Praedád?
„Vigyázz, a kert a hídon túl már dzsungel. / Arra vesznek el a legvakmerőbbek. / Változnak liánná, tigrissé, kővé, / S nem gondolkoznak a kert titkáról többet.”* A PRAEda kéthetente hétfőn megjelenő kiállítás- és eseményajánló cikksorozat, melyben korábbi gyakornokok, és most már jelenlegi szerzők mutatják meg saját szemszögükből, hogyan választják ki azokat a képzőművészeti programokat, amelyekről nem érdemes lemaradni. Célkeresztben Lang László** kiállításajánlói. 
Csak mi
Csak mi
Helyzetjel
Önantropomorfizálásra erősen hajlamos kutyánkról nemrégiben kiderült, szereti, ha felolvasnak neki. (A filmek furcsamód sosem érdekelték.) Édesapám fedezte fel, ő versekkel kísérletezett, mi aztán már inkább csak prózával. - Helyzetjel rovatunkban Papp-Zakor Ilka tárcáját olvashatják.
Törekszem arra, hogy a zeném többrétegű legyen
Törekszem arra, hogy a zeném többrétegű legyen
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Horváth Bálint válaszol
Horváth Bálint zeneszerzőt is a pandémia első hullámában fedeztem fel, noha a nevét rendszeresen olvastam azelőtt is a koncertmeghívókon, műsorlapokon. Elsősorban vokalista szerző, érzékenyen reagál a kortárs költészetre. Amikor olvastam a Jelenkorban futó, Szatmári Áron által szerkesztett párhuzamos körkérdésben az ő válaszait, már tudtam, hogy őt én is kérdezni fogom itt. Később a doktori értekezését is elolvastam a kolindákról, és igen figyelemreméltónak találtam.
Falábú Ady
Falábú Ady
Avagy kapudöngető lélektani kisprózák a Szkéné színpadán
Adynak falába volt, tudtad? Na igen, azért egy faláb (és hat ujj) jól jön, amikor a Kárpátok kapuit kell döngetni. De nem kevésbé előnytelen, amikor a lélek aranyozott ajtaján tervez beosonni az ember, hogy meglesse az ott szendergő Rózsikát. Egy faláb ugyanis minden felületen kopog, legyen az döngölt padló vagy pesti kerámia. Az sem segít továbbá a sündörgő lélekkukkolón, hogy a századfordulós magyar ember ajtócskája tipikusan nem a fent lefestettekhez hasonló, hanem többnyire nyikorgó, faragott tulipántos. A Forte Társulat Ady-előadásán jártunk.
A nagyskolasztika elvét vallom
A nagyskolasztika elvét vallom
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Csepregi György válaszol
A romantikus korból,  Schumann környezetéből itt felejtett komponista, a zenéje igazi időutazás. Kiindulópontja a dallamos zene. Sokat foglalkozik improvizációval, nyit a jazz irányába is A Szerenádját különösen szeretem.
Apák földön fekve
Apák földön fekve
Vállaltan elfogult beszámoló Kalapos Éva Veronika regényéről: Ezek voltak az apák, Athenaeum kiadó, 2021
Külön ki kell emelni a zseniálisan megírt a szexjeleneteket. A döbbenetesen érzéki, egy pillanatig sem közönséges vagy prűd részletek önmagukban is szépek, de ami igazán fantasztikus bennük, hogy különösebb magyarázat nélkül is pontosan érzékelhető a szövegből, mikor szól egy aktus a szeretetről és mikor a hatalomról.
Türelmüket és megértésüket köszönjük
Türelmüket és megértésüket köszönjük
Helyzetjel
Szégyellje magát az egész banda! Odamentem nyitás előtt egy órával (köszi, Róka!), és már akkor vagy száz ember állt sorban az üzlet előtt! Az elsők konkrétan nyugágyakkal, szerintem ott aludtak, bazmeg. Nyilván semmi nem maradt, érkezett kb. öt darab mosógép, nem túlzok. A biztonságiak le se szarták, mi történik. Oszthattak volna legalább sorszámot, de becsődült mindenki, mint a marhák, csomóan elestek. - Helyzetjel című sorozatunkban Moskát Anita írását olvashatják.
Kihirdették a zenei Artisjus-díjakat
Kihirdették a zenei Artisjus-díjakat
Fábri Pétert életműdíjjal, Borlai Gergőt az év zeneszerzője, Major Esztert pedig az év szövegírója címmel jutalmazták az Artisjus 2021-es díjainak kihirdetésén csütörtökön Budapesten.
Ókori mese az elviselhetetlen könnyűségről
Ókori mese az elviselhetetlen könnyűségről
Mika Waltari: Szinuhe, Európa Könyvkiadó, 1978
Noha egyértelműen korokon átívelő és széleskörű népszerűséget vívott ki magának a történelmi regények sorában, a finn Mika Waltari legendás műve, az 1945-ös Szinuhe talán a világirodalom egyik leginkább alulértékelt alkotása. Története ugyan az idők hajnalára, egy misztikummal, babonával, létbizonytalansággal, szenvedéssel és halállal teli világba vezet, mégis számos olyan emberi archetípussal, érzelemmel, kétellyel és kérdéssel szembesül az olvasó, amelyek egyáltalán nem idegenítik el, sőt, kifejezetten hitelessé és átélhetővé teszik a három évezreddel ezelőtt játszódó cselekményt.
Közösség az immunitáson túl
Közösség az immunitáson túl
Roberto Esposito társadalomfilozófiája és az emberi biztonsági rendszer megnyitása
Jelen sorozatunkban a poszthumanizmus kapcsán létrejövő cikkek kapnak helyet. A fiatal kutatók Poli-P nevű csoportja köré szerveződik, külső szerzők bevonásával, a Poli-P tagjainak és a prae.hu művészeti portál munkatársainak szerkesztésében. Jelen írás a sorozat hatodik része.
Huszonegyedik #15
Huszonegyedik #15
A jövőből jövő lövő
A huszonegyedik új része Christopher Nolan Tenet című filmjéhez fűz rövid kommentárokat. A filmet elsősorban  a fenyegető jövő képzete, és az időtengelyt maniplulálni képes médiumok felől közelíti meg - lehetőleg spoiler-mentesen.
Mi jöjjön a poszthumanizmus után?
Mi jöjjön a poszthumanizmus után?
A Poli-P sorozata
Jelen sorozatunkban a poszthumanizmus kapcsán létrejövő cikkek kapnak helyet. A fiatal kutatók Poli-P nevű csoportja köré szerveződik, külső szerzők bevonásával, a Poli-P tagjainak és a prae.hu művészeti portál munkatársainak szerkesztésében. A sorozatban megjelenő második írás rögtön erősen vitatja a poszthumanizmusnak mint fogalomnak a létjogosultságát, majd elméleti beágyazottságát, és megvizsgálja létrejöttének megindokolhatóságát.
Mert szolidaritás nélkül megfulladunk…
Mert szolidaritás nélkül megfulladunk…
Enn Vetemaa: Vacsora öt személyre
Van, hogy a környezeti katasztrófa belülről támad: egy unalmas családi vacsora helyett egészen mást kapunk. Enn Vetemaa (1936-2017) észt író kamaradarabját 1972-ben vitték első alkalommal színre, de aktuálisabb, mint gondolnánk. Egy mérgező légkörű család életébe bonyolódunk bele, ahol szerencsénkre a humor jól elhelyezett taposóaknái oldják a légkört. Zárt világban találjuk magunkat; gondoltuk volna alig egy évvel ezelőtt, amikor a darabot bemutatták, hogy ennyire aktuális lesz ez az aspektusa? Az előadás ráirányítja a figyelmet a család fontosságára, mint az elemi biztonságérzet alapkövére. A Budaörsi Latinovits Színház remek darabot vitt színre Vacsora öt személyre címmel, amelyet a budaörsi PostART Kulturális Színtéren állítottak színpadra. Böröndi Bence első rendezése.
A poszthumán rejtély megfejtése
A poszthumán rejtély megfejtése
Késelés Villával a Nyitott Műhelyben
A hétfői Késelésen a megszokott tömeg gyűlt össze, hogy egy „új” irányzat, a poszthumanizmus létrejöttéről és alapvetéseiről tudjon meg többet, melynek még nincs igazán bázisa Magyarországon. Az est két moderátora, Csete Soma és Vida Kamilla, azon kérdésekre próbált választ kapni, hogy mire jó ez az új csodaszer és miben képes újat mondani a humántudományok megelőző paradigmáival szemben. A választ pedig Kiss Kata, esztéta és filozófus, a PTE Elméleti Pszichoanalízis doktori programjának hallgatója és Szemes Botond, a Poli-P csoport tagja, a Huszonegyedik alapító-szerkesztője próbálta megadni.
A blöffben nem hiszek
A blöffben nem hiszek
Interjú Szűcs Attilával az alkotási folyamatról, a galériák szerepéről, hazai és külföldi művészeti terekről
Szűcs Attila a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán tanult, majd ugyanitt 1990–1993 között posztgraduális tanulmányokat folyatott. 1993–1996 között Derkovits-ösztöndíjas volt, 1996-ban Smohay-díjat kapott. 1997-ben a Magyar Aszfalt Kft. Festészeti Díjának első helyezettje volt. 1998-ban a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasaként Rómában dolgozott. 2003-ban részt vett a berlini Künstlerhaus Bethanien nemzetközi műterem-programjában. 1993–1997 között a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában tanított, 1997–1998-ban a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára volt. Az 1980-as végétől kezdődően vesz részt rendszeresen képzőművészeti kiállításokon. 2005-ben Munkácsy-díjat kapott.
Huszonegyedik #14
Huszonegyedik #14
Kövek. Barkácsolás, gyűjtögetés és Adalbert Stifter
A tárcasorozat pilot száma korunk relevánsnak tartott kulturális tendenciáinak bemutatását egy visszatekintéssel kezdte, a 19. században kialakuló ipari termelés és polgári emancipáció korára egyfajta előképként tekintve. A kézműves esztétika elfeledett, majd újra felértékelt hagyományának dicséretéhez kíván csatlakozni jelen írás is, egy különleges 19. századi szerző, Adalbert Stifter prózapoétikáján keresztül. Stifter az osztrák irodalmi kánon és kulturális öntudat egyik legfontosabb szerzője, akinek szövegeit a legkülönbözőbb elméleti keretben értelmezték az elmúlt évszázad során. Manapság a Stifter-prózának egy, a korábbiaknál sokkal kézzelfoghatóbb vetülete, a  dolgokhoz való viszonya került a hivatásos olvasás figyelmének középpontjába. Ezen dolgok közül talán a legérdekesebbek a kövek.
Pintér Tibor: Zuppa Inglese alla romana
Pintér Tibor: Zuppa Inglese alla romana
(il dolce két férfihangra)
A Prae Kiadó karácsonyi dedikálással összekötött szerzői találkozóján hangoztak el a Krimi Ma négy regényének stílusparódiái a Kis Présházban, melyek írott változatát a prae.hu portálon adjuk közre. Molnár T. Eszter e szövege Pintér Tibor A harmónia tébolya című krimije kapcsán jött létre.
huszonegyedik #13
huszonegyedik #13
Kritikátlan Poszthumán. Lehetséges, de minek?
Míg egyesek úgy kezelik, mint egyfajta csodaszert, korunk humántudományos atkins diétáját, ami képes megoldani a jelen emberének összes önértelmezési kérdését, addig mások keresztes háborút folytatnak a területre jellemző megfoghatatlan nyelvezettel és sikamlós fogalmisággal szemben. Mire jó valójában, és miben képes újat nyújtani a humántudományok más, korábbi paradigmáival szemben a poszthumanizmus? Kiss Kata Dóra a huszonegyedikben.
Helyzetjel: Pilleszatyrok
Helyzetjel: Pilleszatyrok
A tenger beúszott Velencébe. Aztán végigfeküdt az összes ház földszintjének padlóján, maga alá gyűrte az összes járdát, eltorlaszolta az ajtókat. Se ki, se be.
Huszonegyedik #12
Huszonegyedik #12
A Másik domesztikálása
Octavia Butler eredetileg 1987-ben megjelent sci-fijében, a Hajnalban egy katasztrófát követően az emberiség fennmaradt része egy idegen fajjal, az oankálikkal találja szembe magát. A főként génkereskedelemmel foglalkozó idegenek az űrhajójukra mentik a kevés számú túlélőt. Céljuk az emberi és az oankáli gének egyesítése, aminek következtében nem csupán az oankáli génállomány fejlődhetne tovább, de az emberi is, amely így sokkal egészségesebb és ellenállóbb lenne, mint korábban. A kérdések, amelyek az űrbéli laboratóriumban felmerülnek, nem ismeretlenek korunk földlakói számára sem. Meddig ember még az ember, és milyen genetikai vagy technológiai beavatkozás következtében azonosítja már saját magát is Másként? Vagy létezik olyan Másik, amelyet nem zárnánk ki az érvényes kategóriák közül, ugyanakkor a saját képünkre se formálunk, megtartva lényegi Másságában? Bartha Ádám a huszonegyedikben.
Huszonegyedik #11
Huszonegyedik #11
Történetmondás 2.0 - Játéktudomány és transzmedialitás
Körülbelül négy- vagy ötéves lehettem, amikor a bátyám a nappaliban ülve az első generációs Nintendoval (NES) ismerkedett. A Duck Hunt (1984) című kultikus, fénypisztolyos (NES Zapper) játékkal játszott, amelyben ugye az a rettentően idegesítő, röhögő vadászkutya gúnyolja ki az embert, ha nem sikerül teljesítenie egy szintet. Pontosan emlékszem arra a pillanatra is, amikor, látva, hogy a bátyám vesztésre áll, felkaptam valahonnan egy ötforintost, és bedobtam a gépbe. Az általam addig ismert játékokba ugyanis pénzt kellett dobni, hogy működjenek. Sajnos azt nem tudtam, hogy az otthoni konzolok nem így működtek, és a „pénzbedobó nyílás” valójában a hűtőrács volt. Abban a pillanatban ment tönkre az egész: valahol itt és ekkor indult a gamer-karrierem – Fejes Richárd a huszonegyedikben.
Megáll a YouTube-videó
Megáll a YouTube-videó
Hartung Attila: FOMO – Megosztod és uralkodsz
A közösségi médiát lehet kapcsolatépítésre, de lehet mások és saját magunk lejáratására is használni. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod után újabb magyar film, Hartung Attila FOMO-ja foglalkozik ezzel az aktuális és egyre kétségbeejtőbb problémával, ám egyúttal tovább is lép egy még ennél is súlyosabb kérdéskör felé.
huszonegyedik #10
huszonegyedik #10
A sokfejű sárkány. Kommentárok a poszhumanizmushoz
Nem a tudománytörténet tűnik a legizgalmasabb témának, ami szembe jöhet a neten, pedig (ígérem!) tanulságos lehet, ha közelebb akarunk kerülni ahhoz, hogy mi is van. A huszonegyedik tízedik része ezért arra vállalkozik, hogy röviden bemutassa és kommentálja a humántudományok legújabb fordulatait. A felvázolt folyamatok során szükségszerűen nagyvonalúan bánok a részletekkel, csakúgy, mint a tárca végén a poszthumán emberről szóló vízió esetében – de remélem, amit ezzel elvesztünk, azt tágabb összefüggések leírásával visszanyerjük.    
huszonegyedik #9 - Az applikáció-demokráciáról
huszonegyedik #9 - Az applikáció-demokráciáról
Az óra alatt
Az applikáció-demokrácia a demokráciára feladatként tekint. Demokrácia alatt a nép uralmát, applikáció alatt a különböző okoseszközökre telepíthető programokat, alkalmazásokat; applikáció-demokrácián a nép uralmának tényleges alkalmazását érti. Szemes Máté a huszonegyedikben.
huszonegyedik #8
huszonegyedik #8
Túl ismerős, túl távoli: David Attenborough Climate Change – The Facts
David Attenborough-t rocksztárként élteti a tömeg az egyik legnagyobb zenei fesztivál színpadán 2019-ben, hiszen nemcsak gyerekkorunk kellemes hangú természetfilmesét, hanem a klímaváltozás tényét és az azzal való szembenézést is hitelesen közvetíteni tudó közszereplőt látják benne. Különösen legújabb, a Klímaváltozás – Tények című filmje óta, ami a dokumentumfilmek kortárs szerepe, a globális jelenségek elképzelhetősége és az általános közhangulat felől sem érdektelen jelenség. Azonban maga az alkotás korántsem problémátlan mű.
Hallod, Rubens?!
Hallod, Rubens?!
Esterházy az Ódry Színpadon
Frappáns, lendületes, intellektuális humorban gazdag a harmadéves dramaturg szakos Dohy Balázs első rendezése. Dohy az Ódry Padlásán Esterházy Péter Rubens és a nemeuklideszi asszonyok című drámáját dolgozta át a szintén harmadéves dramaturg szakos Komán Attilával. A szövegkönyvhöz felhasználták a szerző Hasnyálmirigynapló című művét is. Dohy rendezése valójában nagy, hosszan és viccesen elnyújtott kérdések sorát öleli fel: jelenthet-e az írónak beszélgetőpartnert az, ami az orvos szemében rákos hasnyálmirigy? Lehet-e a festő számára szép nő az az angyal, aki a matematikus számára egyenes vonalon, egyenletesen ringó test?
Huszonegyedik #7
Huszonegyedik #7
Poszthumanizmus és szimpátia. Avagy kiút az identitáspolitika csapdájából
A valóság felfedezése botrányt jelent az emberi önérzet számára. Az emberi létező konstitutív okoknál fogva hajlamos a tapasztalatok változatosságát identitás-alakzatokba rendezni. A valóság ez alapján akkor nyer értelmet, amikor valamiképpen vissza tudjuk kapcsolni azt a sajátunkként elképzelt identitásunkhoz. Az identitásképzés a valóság szelektív észleléséből származó fantázia-termelés. Szükségünk van identitásokra, valamilyen jellegű önazonosságra, így önmagunknak hozunk létre a vágyainknak leginkább megfelelő önazonosság-formákat.
Huszonegyedik #6
Huszonegyedik #6
Pozícióvakság és katasztrófapornó
„Úgy tűnik, két olyan jelenség vált meghatározóvá korszakunkban, amelyek kihívás elé állítják a gondolkodást és mindennapi cselekvéseinket is” – ezzel a megállapítással indul a Huszonegyedik című sorozat, mely a klímaváltozás és a digitalizáció témáit járja körül a filozófia, az irodalom- és a kultúratudomány eszköztárával. Bár a témák valóban aktuálisak, az eszköztár hiányos: nem alkalmas sem a tematizált jelenségek, sem a róla szóló diskurzus társadalmi-gazdasági beágyazottságának leírására. Márpedig nem magától értetődő sem az, hogy közegünk (progresszív tagjai) figyelmének középpontjában ez a két téma áll, sem az a mód, ahogyan ezeket tárgyaljuk. Egyrészt számos olyan jelenség van – a különböző marginalizált csoportok elnyomásától kezdve a lokális háborúkon át a fasizmus európai megerősödéséig –, amely szintén kiemelt státuszt érdemelne, mégsem képezi a hazai kultúra és kultúratudományos diskurzus központi kérdését; másrészt a választott témákról való beszéd szinte teljesen nélkülözi a rendszerszintű és intézményi reflexiót. Erre márpedig szükség lenne, mert a felsorolt problémák nem függetlenek sem az ökoszisztémához való viszonyunktól, sem a kibertérben elfoglalt helyünktől.
The Great Globe - Nemzetközi kiállítás az Art Quarter Budapestben
The Great Globe - Nemzetközi kiállítás az Art Quarter Budapestben
Az AQB Open House összművészeti minifesztiválon nyílik, majd május 18. és június 30. között látogatható a Great Globe című kiállítás. A projekt a 19. századi georáma történetét választotta metaforának kortárs külföldi és hazai művészek munkáinak bemutatására. A tematikus fókusz tágan értelmezve a globális világ, s annak képzőművészeti feldolgozásai, amelyek a Great Globe látogatójának élményét, a globálissal való szembesülés tapasztalatát közvetíti: mit jelent az, hogy saját környezetünkben fogadjuk be a globálisat.
Huszonegyedik #5
Huszonegyedik #5
Villamos-dilemma új köntösben: az önvezető autók
A sorozat elmúlt részei erősen érveltek amellett, hogy a cselekvőképesség nem csak az emberek kitüntetett tulajdonsága. Eszerint ha elismerjük a nem-emberek cselekvéseit is, nem csak valóságosabb képet kapunk a világ működéséről, sőt, nem csak visszaírjuk az embert egy olyan hálózatba, amiben mindig is volt, hanem egy etikailag is védhetőbb álláspontot alakíthatunk ki a globális felmelegedés és az általános digitalizáció korában. Ez az elképzelés nem csak okos-eszközeinket tartja cselekvésre képesnek, hanem egyszerűen mindent. Hiszen ezáltal ahelyett, hogy azt gondolnánk, mi ülünk egyedül a kormányrúdnál (és nem tesszük fel a kérdést: mire képes egy kormányrúd?), vagy hogy mi vezetjük az engedelmes autókat, felismerhetővé válik, hogy maga az irányítás is az autó (alkatrészei), az út és a mi összjátékunk eredménye. Azonban szem előtt tartva, hogy sokan megmaradnak egy antropocentrikus, modernista elképzelésnél, ami elhibázottnak és rémisztőnek tartja a cselekvőképesség vázolt kiterjesztését, ezúttal egy olyan szöveget közlünk, ami az önvezető autóktól is megtagadná, hogy polgárjogot nyerjenek a cselekvők közösségében. A huszonegyedik legújabb részében Véber Virág írása vitatkozik a sorozat eddigi alapfeltevéseivel.
Katinka könyve
Katinka könyve
Annet Huizing: Hogyan írtam véletlenül egy könyvet?
Annet Huizing, holland írónő könyve idén jelent meg magyarul Rádai Andrea fordításában a Pozsonyi Pagony 9-12 éves gyerekeknek szóló Abszolút könyvek sorozatában. Ez azt jelenti, hogy a kötet abszolút kreatív, abszolút érzelmes, abszolút izgalmas, abszolút olvasmányos – abszolút jó. Mi sem igazolja ezt jobban, mint hogy felnőtt létemre többször megkönnyeztem.
huszonegyedik #4
huszonegyedik #4
Ellenzéki Párt és rehab
Az emberi jelenlét által okozott ökológiai problémák nem megoldhatóak vagy kezelhetőek. Éppen ellenkezőleg: a dolgok kezelésének ilyen igénye termeli ki magukat a problémákat. Ebből a szomorú felismerésből indul ki a sorozat legújabb része, hogy aztán egy politikai utópiáig is elmerészkedjen; végül pedig egy másfajta kezelés ötletét veti fel, ami ugyanannyira emberekre irányuló, mint emberek által végzett cselekvést jelölhet. 
A hasonmásod az új zombi
A hasonmásod az új zombi
Jordan Peele: Mi
Jordan Peele díjakkal elhalmozott társadalomtudatos horrorfilmje, a Tűnj el! után újabb szociohorrort készített Mi címmel, ami jó és rossz értelemben is rálicitál elődjére.
Baranyai Cigányok Tavaszi Fesztiválja huszonegyedik alkalommal
Baranyai Cigányok Tavaszi Fesztiválja huszonegyedik alkalommal
Március 28. és 30. között koncertet, kiállítást és famíves fesztivált is tartanak
Kosztics István, a szervező, a Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület (CKKE) elnöke mondta el, idén 30 éve, hogy megalapították szervezetüket. A jubileum alkamából az év során augusztus végén a Pécs-Baranyai Roma Nap keretében nemzetiségi folklórfesztivált, a szeptemberben huszonhetedik alkalommal tartandó Cigány Kulturális Napok alatt pedig történeti konferenciát rendeznek.
Szodomává vált a világ
Szodomává vált a világ
Székely Csaba: 10 című darabja a Radnóti Színházban
Letisztult, részleteiben mégis izgalmas tér. Az előtérben egy hosszabb, keskenyebb, kifutóra hasonlító dobogó. Mögötte sorban egymás mellé állított tíz, a buszmegállókban látható, műanyag szék.  Hátul, a színpadot félig keretező üvegfal mögött pedig a tömegközlekedési járműveken megszokott kapaszkodók. A felgördülő függöny mögött Bartha József díszlete és a székeken ülő tíz színész fogad minket a Radnóti Színházban.
Huszonegyedik #3
Huszonegyedik #3
A történetmondás kínzó vágya
A huszonegyedik korábbi esszéjében Szemes Botond az ökológiai elméletek egyik neuralgikus pontjára tapint rá. Nevezetesen arra, hogy amennyiben a természeti jelenségeket nem kívánjuk a kultúra felől olvasni – akár úgy, hogy ugyanazokat a szervezőelemeket véljük felismerni bennük, mint a társadalomban; akár úgy, hogy egy elzárt rendszer elemeinek tekintjük őket, mely rendszer teljesen független bármifajta kulturális, gazdasági, társadalmi, technikai és egyéb behatástól –, akkor az irodalmi alkotások nem vehetnek fel sem egy teljesen embernélküli pozíciót, sem pedig egy antropometrikus státuszt. Ezt a sem-sem állapotot Szemes a hálózatosság modelljével kívánja megragadni, megágyazva annak, hogy a kortárs ökológiai krízisek nemcsak elbeszélhetők, de azokat narratívává is kell formálni. Ez az, amivel nem értek egyet –  írja Smid Róbert a tárcasorozat legújabb részében. 
huszonegyedik #2
huszonegyedik #2
Szétfolyó furcsaságok: a queer elmélet feltűnései a Frankensteinben
Az előző rész arra kérdezett rá, hogy milyen lehetőségei vannak az irodalomnak kortárs tapasztalataink közvetítésekor. Most egy klasszikus szöveg, Mary Shelly Frankensteinjének újraolvasásán keresztül rajzolódhat ki kapcsolat nemi szerepek, a kihalással fenyegető ökológiai katasztrófa, a poszthumán és a gótikus horror között. Horváth Márk írása a huszonegyedikben.
huszonegyedik #1
huszonegyedik #1
Mire jó a történetmondás? Katasztrófafilmek, iPhuck és az irodalom
Amikor a könyvek használatának egyik leggyakoribb módja projektorok alátámasztása és beszintezése, jogosnak tűnik az irodalomra irányuló kérdésfeltevés. A huszonegyedik ehavi része messziről indít: azt vizsgálja, hogy napjainkban milyen külön tétekkel és lehetőségekkel rendelkezik a történetmondás; és ezután tér ki arra, hogy milyen potenciállal rendelkezik mindebben a prózairodalom. Fontos példánk Viktor Pelevin új regénye, a magyarul idén ősszel megjelent iPhuchk10 lesz.
Körkörös zenei folyamatok
Körkörös zenei folyamatok
Colin Stetson a Trafóban
Colin Stetson másodszor játszott Budapesten, legutóbb pontosan 4 éve lépett itt fel, akkor is a Trafóban. Nevét már jó ideje ismerjük sajátos, de nem elődök nélkül való eksztatikus szólójátékáról, valamint együttműködéseiről olyan indie és popikonokkal, mint Laurie Anderson vagy Tom Waits. A mainstream kritika szaxofonjátéka újszerűségét dicséri, kiemelve őt a történeti kontinuitásból, ezzel szemben ő is része a zene rétegeinek permanens mozgásának. Ez azonban nem kisebbíti az értékeit, csupán elhelyezi őt egy olyan kultúrtörténeti folyamatban, amiben ő is egy olyan meghatározó pont, amelyre követői, valamint a szakirodalom hivatkozhatnak.
Felnőni sokféleképpen
Felnőni sokféleképpen
És boldogan éltek? Mesehősnők utóélete, szerk. Szederkényi Olga, Budapest, Cser Kiadó, 2018
A Cser Kiadó gondozásában megjelent és boldogan éltek?-antológia hangnemében egy egészen szerteágazó válogatás. Ezen tulajdonságát leginkább annak köszönheti, hogy a kötetbe felkért szerzők rendkívül sokféleképpen gondolkodtak a folytatás fogalmáról.
huszonegyedik #0
huszonegyedik #0
Tizenkilencedik: John Ruskin és William Morris
Egy jelenkorunkat leírni kívánó tárcasorozat abból a felismerésből táplálkozik, hogy környezetünkkel való viszonyunk hagyományos elképzelése ilyen leírásra nem alkalmas. Úgy értem, egyre nehezebb megmondani, mi van. A zsebünkben lapuló, hétköznapjainkat strukturáló okostelefonok, vagy a fenyegető ökológiai katasztrófa nem érthető meg a dolgokat a saját céljai érdekében használó ember felől. Napjainkban, úgy tűnik, már nem függetlenségünk és kitüntetettségünk válik fontossá: ha csak nyelvben és jelentésekben gondolkodunk, és efelől határozzuk meg a művészeteket, akkor elveszítünk valami valóságosat.
Nehéz kamasznak lenni
Nehéz kamasznak lenni
Interjú Schwechtje Mihállyal, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) rendezőjével
A tinédzserek világával már rövidfilmjeiben is foglalkozó Schwechtje Mihály első nagyjátékfilmjét, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)-ot is a kamaszok aktuális problémájának, az internetes megszégyenítés kérdéskörének szentelte. A magyar tinithrillerről kérdezte a prae.hu a rendezőt.
Ha kiáltasz, meghalsz
Ha kiáltasz, meghalsz
John Krasinski: Hang nélkül
Az utóbbi pár évben reneszánszát éli a horror műfaja, minthogy rendkívül igényes alkotások csatlakoznak a zsánerhez. A legújabb darab a Michael Bay stúdiójában készült Hang nélkül, mely izgalmas koncepcióra alapozza annyira már nem izgalmas történetét.
Túlélni Magyarországot
Túlélni Magyarországot
Bogdán Árpád: Genezis
A rasszizmus, illetve a fajgyűlölet sajnos mindig aktuális probléma, melyről sokféle film sokféleképpen tudósított már. Bogdán Árpád legújabb művében, a tíz éve történt romagyilkosságokat feldolgozó Genezisben különleges nézőpontokból közelít a közelmúltbeli traumához.
Van álom, és van tisztánlátás
Van álom, és van tisztánlátás
Nagypénteki passió Zombola zenéjével
A Jézus-történet mindenkinek mást jelentést hordozó misztérium, ember feletti kérdés-sor és gondolkodni való. Sok, és sokféle zene született hozzá. De milyen illik igazán egy kiismerhetetlen szertartáshoz, egy ilyen történethez, ami újra és újra megráz és felemel? Engem, nem klasszikus vallásosként,  igazán a példa, a terv, az akaraterő és a viselkedés szélsőségessége taglóz le és hat meg a történetben. A passiózenékben is ezt keresem, ebben tudok elmerülni, igazságot találni. Zombola Péter Passiója ilyen. Megmutatja nekem, hogy örök érvényű és igaz minden benne elhangzó szó.
Elkezdődött a Sebestyén Ádám székely mesemondó verseny
Elkezdődött a Sebestyén Ádám székely mesemondó verseny
Megkezdődött szombaton a Sebestyén Ádám nevét viselő és huszonegyedik alkalommal megrendezett székely mesemondó verseny a Bács-Kiskun megyei Vaskúton.
Ezért menekülnek a Közel-Keletről
Ezért menekülnek a Közel-Keletről
A szíriai háború a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon
Az idei Verzió dokumentumfilm fesztiválon főszerepet kaptak az aktuális közel-keleti konfliktusokkal foglalkozó dokuk, melyek megdöbbentő hitelességgel mutatják be a menekültválság hátterét.
Öt éve nyitotta meg kapuit a Jurányi Ház
Október végén ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját a független alkotó- és előadóművészek központi bázisa, a Füge Produkció otthona, a budai Jurányi Ház.
Megújul a Szolnoki Szigligeti Színház
Megújul a Szolnoki Szigligeti Színház, a kormány 250 millió forinttal támogatja a teátrum felújításának előkészítését - közölte a színház igazgatója az MTI-vel.
A futás mint halál és feltámadás drámája
A futás mint halál és feltámadás drámája
Interjú Simonyi Balázzsal, az Ultra című dokumentumfilm rendezőjével
Simonyi Balázs remek futódrámáját, az Európai Filmdíjon „2017 legjobb dokumentumfilmjei” közé került Ultrát az A-kategóriás fesztiválszereplések, az HBO műsora és a CineFest után végre a mozikban is bemutatták, és ennek alkalmából kifaggattuk a rendezőt a film mellett a futás szenvedélyéről és a Spartathlon kulisszatitkairól.
Válság és valóság
Válság és valóság
Versenyfilmek a 14. Jameson CineFest Nemzetközi Filmfesztiválon – 1. rész.
A miskolci Jameson CineFest felhozatala évről évre egyre erősebb, az idei versenyprogram különösen izmosra sikeredett, a filmek egyik fő témája pedig a magánéleti és társadalmi válság volt.
Az újrakezdés horrorja
Az újrakezdés horrorja
Darren Aronofsky anyám! című filmje a 14. Jameson Cinefesten
Darren Aronofsky szerelemprojektjével, a három éve bemutatott Noéval nem lopta be magát a nézők és a kritikusok szívébe, ám a rendező Velencében és miskolci Jameson Cinefesten is vetített felkavaró pszichothrillerével, az anyám!-mal visszatért régi önmagához.
Európai Bordalfesztivált rendeznek Villányban és Pécsett
Öt ország nyolc együttese mutatkozik be szeptember 22. és 24 között az Európai Bordalfesztiválon, amelyet immár huszonegyedik alkalommal rendeznek meg Villányban és Pécsett.
Illúziók nélkül
Illúziók nélkül
Holdkő a Szkénében
Mit adhat nekünk egy újabb ’56-os darab? Mit jelent nekünk egyáltalán ’56? Nekünk, a legfiatalabb generációnak, akik tapasztalatok híján csupán az iskolai ünnepekből, a történelemkönyvekből és a televíziós megemlékezések elkapott foszlányaiból próbáljuk összegyúrni, miért is olyan túlmisztifikált ünnep ez. Ha egyáltalán érdekel minket annyira, hogy figyeljünk rá. A k2 Színház Holdkő című előadását őszintesége, szemérmetlen kérdésfelvétele és az igazság iránti leplezetlen kíváncsisága emeli ki a forradalmat tematizáló színházi esték közül – mert ez nem csupán ’56-os előadás, hanem egyszersmind 2017-es is.
Szorongató jeges magány
Szorongató jeges magány
Lichter Péter: Fagyott május
Bátor vállalkozás volt Lichter Péter experimentális filmrendező részéről egészestés kísérleti horrort készíteni Fagyott május címmel, ám a végeredmény egy igen különleges hangulatú horror-disztópia lett, melyben az avantgárd filmes elemek tökéletesen kiszolgálják a pszichológiai hadviselésre alapozó műfajfilmet.
Erőszak és romantika, imádlak Afrika!
Erőszak és romantika, imádlak Afrika!
Ulrich Seidl: Szafari
A fanyar humorú osztrák dokumentarista rendező, Ulrich Seidl eleddig mindig telibe talált az emberi butaságot elemző provokatív alkotásaival, így legújabb művével, a Szafarival is, amely azért az eddigiekhez képest kicsit sablonosabb és biztonságosabb témával, a vadászat etikájával foglalkozik.
A Napkút Kiadó a Könyvfesztiválon
A Napkút Kiadó a Könyvfesztiválon
A Napkút Kiadó Könyvfesztiválra megjelenő újdonságai
Széthulló világ, romos famíliák
Széthulló világ, romos famíliák
Külföldi kisjátékfilmek az 5. Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon
Habár az idei Friss Hús rövidfilmfesztiválon a főszerep a hazai kisjátékfilmeké volt, a kínálatban jelenlevő nemzetközi alkotások között is találkozhattak bőven érdekes filmnovellákkal az érdeklődők.
Lelketlen fémtestek
Lelketlen fémtestek
Rupert Sanders: Páncélba zárt szellem
Egy kezünkön meg tudjuk számolni, hány kultikus távol-keleti filmből készült eddig jó nyugati (hollywoodi) remake, és sajnos a legendás Páncélba zárt szellem adaptációja sem töri meg az átkot, nem érte meg látványos élőszereplős akciófilmmé egyszerűsíteni a nagysikerű mangát, illetve animét.
Fiatal filmeseink szerint az ország
Fiatal filmeseink szerint az ország
Magyar kisjátékfilmek az 5. Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon
Március 29. és április 3. között rendezték meg immáron ötödik alkalommal a Friss Hús rövidfilmfesztivált, melyen minden eddiginél több etűd és kisjátékfilm tett arról tanúbizonyságot, hogy az új filmkészítő generáció tagjainak komoly gondolatai vannak nemcsak korunk társadalmáról, hanem a magyar történelemről is.
A Vadnyugat végnapjai
A Vadnyugat végnapjai
David Mackenzie: A préri urai
Sokáig kétséges volt, hogy David Mackenzie és Taylor Sheridan neowesternjét, a Hell or High Watert hazai forgalmazásban is láthatják majd a magyar nézők, azonban szerencsére részint a film Oscar-jelölése miatt A préri urai címmel az HBO felvállalta és műsorára tűzte ezt a remek antikapitalista rabló-pandúr történetet.
Hogy szeretnek, és hogy harcolnak a kurdok?
Hogy szeretnek, és hogy harcolnak a kurdok?
Vihardagály – Antológia a modern iraki kurd költészetből; Könyvbemutató a Magyar Tudományos Akadémián, 2017. február 21.
A Vihardagály című kurd költészeti antológia megjelenésének a hírére felkapjuk a fejünket. Talán, mert a kurd kultúráról eddig még keveset tudtunk, és kíváncsiak vagyunk ennek a távoli, számunkra egzotikus népnek a gondolkodásmódjára, a szavakhoz, a képekhez való viszonyukhoz. És kíváncsiak vagyunk talán arra is, hogy egy ennyire hányattatott sorsú nemzet történelmi viszontagságai hogy jelennek meg a költészetben, vagy, hogy hasonlóan szeretnek-e a kurdok, mint mi, Európában.
Thelma és Louise egy olasz pszichiátrián
Thelma és Louise egy olasz pszichiátrián
Paolo Virzì: Őrült boldogság
Paolo Virzì Őrült boldogság című filmje ékes példája annak, hogy a társadalmi komédia műfajához még mindig az olaszok értenek a legjobban.
Hashtages szerelmek
Hashtages szerelmek
Tiszeker Dániel: #Sohavégetnemérős – Történetek Wellhello-ra
A Balaton Method remek magyar zenés film volt, s most Tiszeker Dániel Fluor Tomi és a Welhello számait felhasználva egy hasonló „filmnovelláskötetet” hozott össze sokunk számára ismerős és bolondos szerelmi történetekkel #Sohavégetnemérős címmel.
Csak szórakozás és más semmi
Csak szórakozás és más semmi
A nők iskolája a Katonában
Nagy klasszikusok színpadra állításánál ösztönösen várunk valami újat, valami aktuálisat, amiért ismét rólunk tud szólni a több száz éve született darab.  Különösen igaz ez akkor, ha a szerző olyan drámaóriás, mint Moliére. A Katona József Színház legújabb bemutatója, A nők iskolája Ascher Tamás rendezésében könnyed szórakozást kínáló, igényes produkció.
A Paradicsomban nincs erőszak
A Paradicsomban nincs erőszak
A Spektrum Erőszakos ember címmel új ismeretterjesztő sorozatot indít
A médiának és az internetnek köszönhetően percről percre értesülhetünk a világ minden kegyetlenségéről, így kétségtelenül egy rendkívül brutális társadalom képe rajzolódhat ki fejünkben, ám a Spektrum legújabb ismeretterjesztő sorozata, az Átrium Film-színházban bemutatott Erőszakos ember alkotóinak állítása szerint a valaha létező legbékésebb korban élünk.
Titkok és vallomások
Titkok és vallomások
Robert Andó: Titkok és vallomások
Az olaszok különösen érzékenyek a politikai témákra, a politikai filmezés a hatvanas évek óta tradíció Olaszországban, ezt a hagyományt folytatja Robert Andó legújabb szerzői thrillerében, a Karlovy Vary-ban jutalmazott Titkok és vallomásokban.
Halálosztó a múltból
Halálosztó a múltból
James Cameron: Terminátor – A halálosztó
A magyar mozik mostanában nagy örömünkre sok régi, kultikus és klasszikus filmet hoznak vissza a bemutatótermekbe, így idén júliusban a Pannonia Entertainment jóvoltából végre a premier után született nézők is láthatják nagyvásznon James Cameron The Terminator című legendáját.
Fuss, Ove, fuss!
Fuss, Ove, fuss!
Hannes Holm: Az ember, akit Ovénak hívnak
Az utóbbi évtizedekben a filmfesztiválokon és a közönség körében egyaránt népszerű észak-európai feketehumor olyannyira populárissá és konvencionálissá vált, hogy kezdi elveszteni varázsát, mint az Hannes Holm Az ember, akit Ovénak hívnak című groteszk férfimelodrámáján is érezhető.
Boccaccio '16
Boccaccio '16
Paolo és Vittorio Taviani: Csodálatos Boccaccio
A veterán rendezőpáros, a Taviani-fivérek végre elkészítették Giovanni Boccaccio legendás elbeszélőkötete, a Dekameron huszonegyedik századi adaptációját, ám a Csodálatos Boccaccio ennek ellenére meglepően régivágásúra sikeredett, nem feltétlenül jó értelemben.
Európainak lenni
Európainak lenni
Bogádi Csaba: Menjek / maradjak: A holland epizód
A Trafó Közös ügy sorozata műfajtól függetlenül gyűjt aktuális társadalmi problémákkal foglalkozó előadásokat. Ennek keretében legutóbb a migrációval foglalkozó Menjek/Maradjak dokumentumfilmes projekt új, hollandiai epizódját láthatták a nézők egy beszélgetéssel egybekötött esten.
#Bartók!
#Bartók!
Együtt az egyetemessel: a PFZ előadásai a Bartók-évben
Monumentális maratoni produkcióval, egyedülálló koncertekkel és különleges Bartók-balettel tiszteleg a Pannon Filharmonikusok a Bartók-évben a korszakalkotó zeneszerző előtt. Emblematikus alkotásait megszólaltatva a zenekar a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon, az Armel Fesztiválon és a Kodály Központban is alkalmat teremt arra, hogy a huszadik század művésze és a huszonegyedik század közönsége egymásra találjon – és a zenében együtt lehessen az egyetemessel. A zenekar I love Bartók kampánya a közösségi médiában ismerős egyetemesen elfogadott jelekkel kívánja a fiatalok és az idősek figyelmét is felhívni arra, hogy Bartók zenéje kortól és korszaktól függetlenül mindenkihez szól.
A 21. Század Kiadó az Ünnepi Könyvhéten
A 21. Század Kiadó az Ünnepi Könyvhéten
A 21. Század Kiadó könyve az Ünnepi Könyvhéten
A karrier megöli a családot
A karrier megöli a családot
Joachim Trier: Hétköznapi titkaink
A család és a karrier Hollywood sikermámoros blockbustereinek állításával ellentétben egyáltalán nem két jó barát, sőt a valóságban ősellenségek, ahogy arra Joachim Trier is rávilágít legújabb, Oscar-díjra is nevezett filmjében, a Hétköznapi titkainkban.
Akiért a kaddis és a rekviem szól
Akiért a kaddis és a rekviem szól
Litera Előhívás, 2016. január 13.
Irodalmi beszélgetéseken ritkán jutnak el a résztvevők József Attilától és Illyés Gyulától többek között De Gaulle és Mitterrand érintésével egészen Orbánig és Gyurcsányig, úgy, hogy még Fábry Sándor sem marad ki. De ha egy olyan író (publicista, történész) életművét boncolgatják, aki tényleg majdnem száz évet élt, és Franciaországban legalább olyan jelentős gondolkodónak tartják, mint idehaza, akkor nincs min csodálkozni. A Litera Előhívás című, önéletírásokat, memoárokat, interjúköteteket elemző beszélgetéssorozatának témája ezúttal Fejtő Ferenc élete és munkássága volt.
A másik Amerika
A másik Amerika
David Redmon és Ashley Sabin dokumentumfilmjei a DOC Alliance Films weboldalán
A dokumentumfilmek fontos, szociológiai kutatással felérő mozgókép-tanulmányok lehetnek, mint David Redmon és Ashley Sabin Amerika társadalmát elemző munkái, melyek most a DOC Alliance filmes projekt keretében ingyen megtekinthetők online.
Generál
Generál
2015. december 12. Budapest Tüskecsarnok
Az év koncertjén a rocklegendák csapata, Várkonyi Mátyás, Horváth Charlie, Karácsony János, Novai Gábor felállásban lép majd színpadra. Az egykori Generál tagok nem nosztalgiázni jöttek össze, hanem a régi slágerek újraértelmezésével, újra hangszerelésével kívánják bemutatni, hogy szólnak a híres nóták a huszonegyedik század elején.
A szenzáció a lényeg
A szenzáció a lényeg
Kárpáti György: Címlapsztori. Az újságírókép változása az amerikai hangosfilmben
Az újságírói foglalkozást a közvélemény és a filmvilág is kétes értékű szakmának tartja, mint arról Kárpáti György Címlapsztori című nagyszabású, a hollywoodi hangosfilmtörténet médiafilmjeit taglaló munkájában ír inkább szórakoztató-ismeretterjesztő, mintsem komoly tudományos formában.
Hackerek klubja
Hackerek klubja
Baran bo Odar: Who Am I – Egy rendszer sincs biztonságban
Ötvözd a Kardhalat a Harcosok klubjával, mindezt húzd rá a tipikus hollywoodi „lúzer geekből nagymenő lesz”-történetvázra, és megkapod a Who Am I című izgalmas, de pofátlanul sablonos német thrillert.
Naplót írni menő
Naplót írni menő
Mán-Várhegyi Réka: A szupermenők
A szupermenők című könyv Szabó Marcija rendkívüli viszontagságos idők elé néz. Nem elég, hogy szülei hirtelen szétválásának fájdalmas tényét valahogy fel kell dolgoznia, de – annak következményeként – még az iskolaváltás kínjaival is meg kell birkóznia. Annak érekében, hogy Marci mindezeken a problémákon minél előbb túltehesse magát, naplóírásra adja fejét. Jó döntést hozott, ahogyan Mán-Várhegyi Réka is, aki ezt „publikálva” újabb humoros és szórakoztató művel gazdagította a műfajt.
Egy maréknyi euróért
Egy maréknyi euróért
Paolo Virzì: Esélylesők
Az emberi életet nem lehet pénzben mérni, ám Paolo Virzì Esélylesők című keserű szatírája rávilágít arra, hogy korunkban ezt a pénzemberek közül akarva-akaratlanul jó páran megteszik.
Kiszámítható szökevény
Kiszámítható szökevény
Olivier Megaton: Elrabolva 3.
Liam Neeson ismét bepörög a családját veszélyeztető rosszarcúakra, és – a szó jó és rossz értelmében – a huszonegyedik század Chuck Norris-ává válik az Elrabolva 3-ban.
Halkan dühöngő ifjúság
Halkan dühöngő ifjúság
Mátyássy Áron: Berosált a rezesbanda
A mai kamaszodó korosztályt nehéz megszólítani a megaplexes szuperhősfilmek rengetegében, főként magyar filmmel, főleg úgy, ahogy Mátyássy Áron és Csukás István a Berosált a rezesbandával próbálja.
Humanoidok és traumák
Humanoidok és traumák
A Trafó Galéria új idényének programjai (sajtótájékoztató)
Technika és techné, közeg és közösség, humanoid robotok és humanizmus, történet és történelem. A kötőszó „és”, nem pedig „vagy” – izgalmas sorozatok kezdődnek a Trafó új évadával.
Városkép hosszú záridővel
Városkép hosszú záridővel
Budapest a szemünk előtt fotópályázat (sajtótájékoztató)
A kultikus és klasszikus budapesti fotótémákat három fiatal fotós értelmezi újra – szürkület és fények, madárperspektíva és pocsolyanézet, hidak, Oktogon, Nyugati. A Budapest a szemünk előtt című fotókampány óriásplakátjait a budapesti Bálna kertjében állították ki.
A traumák a testbe íródnak
A traumák a testbe íródnak
Beszélgetés Szántó T. Gáborral
A könyvhétre megjelent Kafka macskái című regényéről, otthonosságról és hontalanságról, valamint Kafka per alatti hagyatékáról Szántó T. Gábor íróval, költővel, szerkesztővel beszélgettünk.
Kabóciádé bábfesztivál június közepén Veszprémben
A veszprémi Kabóca Bábszínház idén is megrendezi a Kabóciádé Családi Fesztivált. A színes eseményeket felvonultató programsorozatra, amelyen idén Smaragdváros is megelevenedik, június 14-én és 15-én várják az érdeklődőket.
Stand-up comedy, filozófia és bábművészet
Blind Summit Theatre: The Table
Adott három, feketébe öltözött bábszínész, egy asztal és egyetlenegy báb. A Blind Summit Theatre felnőtteknek szóló előadása ezzel a minimalista szcenikával a bábszínházzal kapcsolatos, sztereotip felfogásunk újragondolására késztet. A darab a monodráma és a stand-up comedy sajátos és rendkívül szórakoztató vegyüléke. Populáris és filozofikus, improvizatív és a végletekig kidolgozott is egyszerre.
Az OTP Junior bemutatja: Nagy-Szín-Pad! a tehetségmutató verseny
Sajtótájékoztató 2014. április 24.
2014 májusában egyedülálló zenei versenyt indít útjára a VOLT Produkció és az MTVA. Az esemény - az alapítók szándéka szerint - már rövid távon is nagy hatással lehet a hazai popszakmára. A szervezők hangsúlyozzák: a Nagy-Szín-Pad! nem egy újabb tehetségkutató, azon 15, a hazai popszakma fontos szereplői által kiválasztott, országosan ismert és sikeres produkció lép színpadra. A meghívottak – legfőképp a győztesek – a következő egy évben jelentős támogatásra számíthatnak a Petőfi Rádió részéről, továbbá főszereplőként vehetnek részt a VOLTon, a Szigeten és a Strand fesztiválon valamint videóklipet és turnétámogatást is kapnak. A “Nagy-Szín-Pad!" főszponzora az OTP Junior, amely a versenyt követően egy ötállomásos országos turnét is támogat.
Bullshitből várat, avagy: van-e dolga a kritikának a bestsellerrel és a trash-sel?
Aki Szepesi Nikit (E. L. Jamest, Stephenie Meyert stb.) olvas, buta. Nála már csak az a butább, aki megírja, meg aki megveszi. Vagy netán az is, aki nem adja fölébb egy ilyesfajta sekélyes megállapításnál?
Életre kelt tananyag
Az Időfutár könyvekről
Ugyan mi izgalmasat találhat egy tizenhárom éves a tizennyolcadik századi történelemben? Mert emlékeim szerint a száraz információtömeg, a fogalmak és az évszámok rengetegében maximum az növelheti meg az adrenalinszintünket, hogy képesek leszünk-e a Habsburg-uralkodók három keresztnévből ezerféleképpen kombinált teljes neveit feleléskor vagy dolgozatíráskor a megfelelő törvényekkel és csatákkal párosítani. Más volna a helyzet, ha a korabeli bécsi éjszakában rónánk a sikátorokat, rejtélyes összeesküvések és szerveződések szem- és fültanújaként, ahogy az Időfutár főhősével, Hannával történik.
Miocén kori élmények Miskolcon
Az Őserdei ösvényeken - A bükkábrányi mocsáriciprus-erdő és kora, valamint A Kárpátok ásványai című állandó kiállítással nyitotta meg kapuit a köztudatban Pannon-tenger múzeumként ismert Földtörténeti és Természetrajzi Tár a miskolci Herman Ottó Múzeumban szerdán.
Mesejáték az Alma együttes zenéjével
Böszörményi Gyula Almaszósz című mesejátékát mutatja be az Alma együttes zenéjével a Magyar Színház szombaton.
Hatvan rövidfilm van versenyben a marosvásárhelyi Alter-Native fesztiválon
Huszonhat ország hatvan rövidfilmje fog versenyezni az idei marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm-fesztiválon, amelyet huszonegyedik alkalommal rendeznek meg novemberben az erdélyi városban - közölték pénteken a szervezők.
Vak betyárfiú és a konyhaasztal rémes mámora
A hatvani arlequin zenéjéről
Számtalan diskurzus folyik a témában, hogy vajon átok vagy áldás az internet? Tanulmányok sora vizsgálja a világháló kultúrára, irodalomra, társadalomra, zenére gyakorolt pozitív és negatív hatásait. Jómagam - felszínesen ismervén az efféle vizsgálódások metódusát - nem tartom tisztemnek, hogy bekapcsolódjak ezen vizsgálódásokba, mégis érzem a fent említett kérdések létjogosultságát.
Szüreti fesztivált és szlovák nemzetiségi napokat rendeznek Kiskőrösön
Huszonegyedik alkalommal rendezik meg a Kiskőrösi szüret és szlovák nemzetiségi napok rendezvénysorozatát a hétvégén az alföldi városban.
A városon belül költöztetnék a VOLT-ot
Hosszabb távon a Páneurópai Piknik-emlékparkhoz költöztetné a VOLT Fesztivált Sopron önkormányzata – erősítette meg az MTI értesülését hétfőn az egyik alpolgármester.
Gastroblues Fesztivál
A világ egyik legjobb gitárosának tartott amerikai Al Di Meola is fellép az idei Gastroblues Fesztiválon. A zenét és gasztronómiát ötvöző rendezvényt július első hetében rendezik Pakson.
2 milliárdos kulturális központ épül Békéscsabán
Több mint hatezer négyzetméteren új kulturális központ épül Békéscsabán, az épületkomplexum a tervek szerint 2013-ban, a magyar kultúra hetében nyílik meg - nyilatkozta Vantara Gyula (Fidesz), Békéscsaba polgármestere az MTI-nek.
Faith No More a jubileumi VOLT-on
20. VOLT, 2012. június 27-30. Sopron
A jubileumi VOLT Fesztivál az elvárásokat is felülmúló világsztár-kínálattal várja vendégeit Sopronba. A hamarosan teljesnek mondható line-up újabb nevekkel bővült: az idei év talán legfontosabb hazai rockzenei eseményének ígérkezik a Faith No More fellépése a 20. VOLT Fesztiválon, az elektronikus zene szerelmesei pedig ikonokat és új neveket egyaránt köszönthetnek az idei VOLT-on: jön Caspa, Toddla T és a Camo & Krooked.
Ha érteni akarod a világot…- Dokumentumfilm fesztivál a Toldi moziban
2012. március 2-4., Toldi mozi, 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.
16 magyarországi premier, köztük 2 magyar dokumentumfilm ősbemutatója szerepel a 24 film között, amelyet március 2-4. között mutatnak be a Toldi Moziban. Az ELTE Társadalomtudományi Kar "Ha érteni akarod a világot..." címmel idén negyedik alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi dokumentumfilm fesztiválján ismét a társadalmi érzékenységgel bíró filmeké a főszerep.
Megnyílt a Miskolci Téli Tárlat
A magyar kultúra napjához kapcsolódva szombaton megnyílt a grafikusok, festők hagyományos seregszemléje, a Miskolci Téli Tárlat a városi galériában; a huszonegyedik alkalommal megtartott rendezvényen 95 művész 166 alkotása látható március 10-ig.
Véget ért Bukarestben az országos színházi fesztivál
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának fellépésével ért véget a huszonegyedik alkalommal megrendezett román Országos Színházi Fesztivál - közölték hétfőn a szervezők.
Csütörtöktől harmonikafesztivál Dunaszerdahelyen
Harmonikafesztivál kezdődik csütörtökön a dél-szlovákiai Dunaszerdahelyen, a háromnapos eseményen három koncertet láthat és hallhat a közönség.
Lyukat beszélünk a hasadba!
Irodalom a Szigeten mindennap!
Idén a Szigeten mindvégig irodalom. Shakespeare sztorijai, Molyolás során írók mesélik történeteiket, Oidipusz-előadás, versek a Kávészünet előadásában, barokk variációk, Akkezdet Phiai, Holdvilág Kamaraszínház, Ovibrader, vásári komédia és Anagramma-Gyár.
Elkezdődött a huszonegyedik Thealter fesztivál
A szerda délutáni megnyitóval hivatalosan is elkezdődött Szegeden a Thealter, Magyarország egyetlen évente jelentkező nemzetközi színházi fesztiválja.
A THEALTER U21 programja
Szeged, 2011. július 20-24. Nulladik nap: július 19.
Idén huszonegyedik alkalommal rendezik meg a THEALTER Fesztivált Szegeden. Magyarország egyetlen, évente jelentkező nemzetközi színházi fesztiváljának idei témája U21, a részletes program a folytatásban böngészhető!
Debrecenben megnyílt a XXI. Országos Nyári Tárlat
Megnyílt Debrecenben a huszonegyedik országos nyári tárlat vasárnap, a Kölcsey Központ kiállítótermeiben 193 művész 246 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők augusztus 12-ig.
Művészetek Völgye: 10 napon át 2000 program
Összesen több mint 2000 program, köztük Kaláka Versudvar, Hobo retrospektív sorozat, Palya-udvar és néprajzi filmfesztivál is várja a látogatókat a 21. Művészetek Völgyében, amelyet idén három faluban rendeznek meg július 22. és 31. között.
Új lemezzel jelentkezik Jovanotti
Ora (magyarul: most) címmel megjelent Jovanotti, a népszerű olasz énekes, dalszerző, rapper új albuma.
GRUPPENVERS a Menta Teraszon
14-én, csütörtök este 20:00 órától GRUPPENVERS: Ayhan Gökhan, Deák Botond, k.kabai lóránt és Kele Fodor Ákos egymásba szövődő költeményeit három ifjú színész, Elizabeth Palzkill, Székely Rozi, Tanev István-Sztyopa adja elő Csuja László vezetésével. Az eseményre a Premier Party keretében kerül sor.
Újraírják a neten a Rómeó és Júliát
Huszonegyedik századi köntösbe öltöztetik William Shakespeare egyik leghíresebb darabját, a Rómeó és Júliát, amelyet a Twitter és a YouTube felhasználói költenek át.
Koop – Coup de Grâce 1997-2007
Március közepén megjelenik a svéd duó új lemeze
Idén úgy döntött a svéd duó, hogy ideje összegezni az eddig megjelenteket: Coup de Grâce 1997-2007 címmel érkezik március idusán egy best of válogatás, amin minden Koop-klasszikus megtalálható lesz majd.
Térey János Nibelungjából film lett
Csütörtöktől vetítik a budapesti Kino moziban a Krétakör legendás előadásából, A Nibelung-lakóparkból készült mintegy másfél órás filmet. Az alkotást - Térey János azonos című művének 2004-es színházi ősbemutatójához hasonlóan - Mundruczó Kornél rendezte.
"A legunalmasabb", de "kemény" az új Bond-lány
Nem is lenne Bond-bemutató a Bond-bemutató, ha nem izzana fel újra a vita a nők szerepéről a fél évszázadot megélt kémes kalandsorozatban.
Kizöldült a Tokiói Filmfesztivál
Vörös bársony helyett zöld, újrahasznosított műanyag flakonokból készült szőnyegen vonultak a fel a hírességek, köztük Julainne Moore és John Woo a Tokiói Filmfesztivál szombati megnyitó ünnepségén; a szín- és anyagváltozás a seregszemle idei témájára, a környezetvédelemre hívja fel a figyelmet.
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés